Józsué 5. Biblia

Akinek van valamihez tehetsége, segítsen vele. Isten amikor szövetséget kötött Ábrahámmal, Isten megígérte Ábrahámnak, hogy megáldja, hogy sok nép atyjává teszi, hogy királyok származnak tőle, és hogy nekik adja a Kánaán földjét. Ábrahámnak pedig körül kellett metélni a férfiakat. Izráel népe a pusztában nem tartotta be a szövetség rá eső részét, nem metélkedtek körül a pusztában, pedig Isten megtette a maga részét. Nem idő szűkében nem tették meg, hanem azért, mert hitetlenek voltak. Egyiptomban körül metélkedtek, ott volt reménységük, pedig nem láttak semmit az igéretek beteljesüléséből, mégis hittek. A pusztában láthatták az igéret földjének hegyeit, mégis hitetlenek voltak. Te miben vagy engedetlen? Mi történt az után, hogy Izráel megtette, amit kellett? Isten eltávolította az összes bűnüket. A körülmetélkedés a szív megváltozásáról szól. Szükségünk van arra, hogy körülmetéljük a szívünket. Ha rájössz, mit kell tenned, akkor tedd is meg. Mondd el másoknak azt, amit átéltél. Amikor bementek az igéret földjére, akkor megszünt a manna. Nem volt már szükség a mannára. Isten nem változik, de a dolgok igen. A változás jó dolog. Ha a dolgok nehezebbé válnak, lehet hogy Isten azt akarja, hogy jobban keresd őt. Azok, akik a Kánaán földjén éltek, mikor hallották, hogy Isten miket cselekedett, akkor megijedtek, nem ismerték Istent. Józsué pedig odament, és beszélgetett a küldöttel, ő kereste Istent. Jézushoz közeledhetünk. Ha úgy jövünk Istenhez, hogy meg akarjuk hallani, hogy mit mond, ez csak a kezdet. Legyünk bizalommal az Úrhoz. Jézus szeret minket. Kitterjeszti ránk a kegyelmét.



Comments

comments powered by Disqus