Hallgassd meg itt Biblia

Az első két fejezet a teremtésről szólt. Megteremtette Isten a férfit és a nőt, Ádámot és Évát. Isten azt akarta, hogy gyermekeik szülessenek és betöltsék a földet. Az első emberpár evett a tudás fájáról. Istennek volt egy ellensége, és még mindig van is. Egy lázadó angyal, aki kivettetett a mennyből. Sikeresen megkísértette Évát és Éva elbukott. Ádám Évát hibáztatta, Éva pedig a kígyót. Keresztényként nem vagyunk immunisak a sátán támadásaival szemben. Sebezhetőek vagyunk. Őríznünk kell erősségeinket! Az engedetlenség kezdete: Ádám és Éva az ellenkezőjét tették, mint amit Isten mondott nekik. Az kert tele volt csodálatos dolgokkal, amikből lehetett enni. Évát elhitette a kígyó és evett a tiltott gyümölcsből. A Sátán elvégezte a feladatát. A bűn vonzó és egy darabig élvezetes. A bűnnek pusztító hatása van. Isten mindent tud. A bűn felemészti az ember lelkét. Istennek volt egy terve, hogy föl fog emelni egy győztest Éva leszármazottai közül. A büntetés kezdete: Isten a Sátánnak azt mondta, hasadon járj és port egyél egész életedben! Évának pedig azt, hogy fájdalommal fog gyermeket szűlni. Ádámnak pedig, hogy fáradsággal élj a földi munkából! A bűn nem marad büntetés nélkül. A hegyelem kezdete: Isten nem taszította el őket a bűneset után sem. A reménység kezdete: szerető atyánk van. Mielőtt a bűn volt, a Megváltó már létezett. A Sátán könnyen megtéveszt minket. Jézus vére kiontatott a bűneinkért. Jézus legyőzte a halált. Istené volt a győzelem. Az ember újra közel kerülhetett hozzá a megváltó Jézuson keresztül. Az idő rövid. Jézus bármikor visszajöhet. Ha elfogadtad Krisztust, mindig veled lesz.



Comments

comments powered by Disqus