Biblia

Az éhség elfeledtette a zsidó néppel, mit tett értük Isten. Látták a 10 csapást, a Vörös-tenger ketté-válását, az üldözők pusztulását. Most azonban ezek már nem voltak fontosak, ezek feledésbe merültek, mert megéheztek. Túl fontos volt nekik a hasuk. Mindjárt kiderült, hogy mi volt a szívükben, mikor szorult helyzetbe kerültek. Rögtön elégedetlenkedni kezdtek. A választott nép úgy viselkedett, mintha nem lett volna már velük az Úr. Pedig éjjel a tűz oszlop és nappal a felhő oszlop ott volt még mindig. De mintha nem is látták volna. Az Úr nagy tetteinél sokkal valóságosabbnak tűnt, ami éppen körbevette őket. A kopár pusztai táj, ahol hiányzik az élelem és a víz. Elfogyott a hitük. Amikor azért zúgolódtak, hogy miért hozta őket ide a pusztába Mózes és Áron, akkor tulajdonképpen az ellen az Isten ellen zúgolódtak, aki ide vezette őket. Zúgolódásuk még távolabbra taszította Istent tőlük. Aki Isten szolgái ellen lázad, az valójában Isten ellen zúgolódik. A nép az ellen az Isten ellen zúgolódott, aki kiszabadította őket az egyiptomi rabszolgaságból, aki vezette őket a pusztában is, sőt akinek terve és célja volt az életükkel. „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. (Luk. 12:22-23) Erre akarta őket Isten megtanítani, hogy ne aggodalmaskodjanak, hanem bízzanak benne. A kietlen puszta a megpróbáltatás, a formálódás, az Istentől való tanulás helye. Lehet, hogy Te sem szereted a pusztát. Jobban szereted az oázist. Isten gondviselő szeretetét azonban a pusztában lehet igazán megtapasztalni. Ne akard elkerülni a pusztát! Meglátod, a javadat fogja szolgálni. „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van” (Mt 6,31-32). Lehet, hogy a Te életedben is meghalványodott és elerőtlenedett már az Urat magasztaló ének. A mindennapok fárasztó rutinjában megkopott már az Úrban való örvendezés. Pusztává váltak a mindennapok, ahol alapvető hiányokkal kell újból és újból szembe nézned. Lehet, hogy úgy érzed, Isten sincs már jelen az életedben. Kevés a pénzed, és nem tudsz egyről kettőre jutni. Ha így éreznéd, jöjj az Úrhoz! Öntsd ki előtte bátran a szívedet! Ő meghallgat. Járuljatok az Úr elé! – olvastuk. Hogyan viszonyult Isten a zúgolódó népéhez? Az Úr dicsősége megjelent a felhőben. Isten most kegyelemmel válaszolt a zúgolódásra. Isten hűsége felfoghatatlan! Isten gondoskodott az Ő népéről a pusztában. 40 éven keresztül táplálta őket, több mint fél millió embert. A zsidók nem tudták megtermelni azt, amire szükségük volt, de Isten ellátta őket. 40 évig a mannát ették, és ez elég volt. Nem kaptak tőle hiány-betegséget, nem voltak erőtlenek, egészségesek voltak. Izráel fiai nem ismerték korábban a mannát. A manna azt jelenti: Mi ez? Mintegy 1 hónap telt el azóta, hogy kijöttek Egyiptomból. Elfogyott már mind a tartalék élelem. A pusztában nem voltak CBA-k. Ekkor kapták a mannát Istentől. Mózes 4. 11:7 A manna olyan volt, mint a koriandermag, hasonló az illatos gyantacsepphez. Közel-kelet sivatagos vidékén honos a tamariszkusz fa. Rajta aprócska rovarok élnek, akik a fából táplálkoznak. A fölösleget ott hagyják az ágakon apró gömböcskék formájában. Ezek megszilárdulnak, egy részük lehullik a földre és fehér, édes, ehető kristályokból álló szőnyeget képez a fák alatt. A beduinok is felszedegetik manapság reggelente ezt a finomságot. Valami ilyesmit kaphatott Isten népe a pusztában. A trehalóz tartalma miatt a manna édes volt, mint a mézeskalács. A trehalóz amellett, hogy energiaforrás, véd a kiszáradástól. A manna ideális táplálék sivatagos körülmények között, ahol kevés a víz. Táplálék és védő eledel is egyben. Ilyen nagyszerű táplálékot adott Isten az Ő népének. Isten néha úgy tesz csodát, hogy felhasználja a teremtett világ törvényszerűségeit. Itt az volt a csoda, hogy éppen ott, és akkor kapták, ahol éppen tartózkodtak. Isten két utasítást adott: csak az aznapra valót szedjétek, pénteken szedjetek két napra valót! A nép megtapasztalhatta, hogy Isten megdicsőítette magát a nehézségek között. Naponként bízniuk kellett Istenben. Meg kellett dolgozni a mannáért. Korán reggel össze kellett szedni az aznapra valót, illetve pénteken a szombatra valót is. Egy ómerrel kellett szedni személyenként, azaz 2,2 litert. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” (Mt 6,11) - kérjük. Nekünk is meg kell dolgoznunk a mindennapi kenyérért. A munkánkat Isten áldja meg. Ő ad esőt a földekre. A kenyér Isten ajándéka. Tőle kell kérnünk naponként. Megvan-e benned az a bizalom az Úr iránt, hogy Ő megadja neked naponként mindazt, amire szükséged van? Aki hitetlen volt, és tartalékolni akart a mannából másnapra, annak tönkrement, megkukacosodott és megbüdösödött. Lehet, hogy Te is szeretnél tartalékolni a nehezebb napokra. Amikor hiányozni kezdett a hús, Isten fürjeket küldött. Vándorlásuk során ezek a madarak leszálltak megpihenni. Annyira el voltak már fáradva, hogy puszta kézzel meg lehetett őket fogni. A csoda ebben az volt, hogy ilyen módon Isten ellátta az övéit hússal. Ha Isten gondot viselt az Ő népéről a pusztai vándorlásuk során, rólad is gondoskodik. Bízz benne! Nem fogsz csalódni! Elégedettek lehettek volna. Ők azonban zúgolódtak, elégedetlenkedtek folyton folyvást. Hiányzott a hálaadás. Nem olvasunk arról, hogy megköszönték volna mindazt, amit addig kaptak. Nem volt még személyes kapcsolatuk az élő Istennel. Ezt a kapcsolatot nem lehet helyettesíteni az ajándékokkal. Istennel csak Mózes beszélt. Csak neki volt közvetlen kapcsolata Istennel. Neked mire van szükséged? Isten ajándékaira? Vagy Istenre? 5 Móz. 8.3 Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik. „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”(Jn 6, 35.) Amikor 40 év múlva megérkeztek az ígéret földjére, akkor megszűnt a manna, már nem volt rá szükség. „A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből. Nem volt többé mannája Izráel fiainak, hanem már abban az évben Kánaán földjének a termését ették.” (Józs 5:12) Nekünk is csak itt ezen a földön van szükségünk a mindennapi kenyérre. Ha befejeztük itt a vándorutunkat, odaát már nem lesz rá szükségünk. Ez legyen a célunk, hogy eljussunk a mennyei hazába. Ne legyünk hálátlanok! Köszönjük meg Istennek, hogy mindeddig gondoskodott rólunk. Bízzunk benne, hogy a továbbiakban is ellát minket mindazzal, amire szükségünk van.



Comments

comments powered by Disqus