Teli Hirlevel

Ahogy (én, Andy) közeledek a negyvenes éveimhez (!!), rájövök, hogy a testem már nem olyan, mint kamasz koromban, és túl sok súlyt cipelek. Próbáltam jobban figyelni az étrendemre, elhagyni az egészségtelen ételeket (mindig ezek tűnnek a legfinomabbnak), de eredménytelenül. Ezért az új évben egy barátommal edzőterembe fogunk járni, hogy edzünk, jól érezzük magunkat, és igazán változtassunk a testalkatunkon. Azt is tudom tapasztalatból, hogy az első néhány hétben panaszkodni és morogni fogok a fájdalom és a fáradtság miatt, de amikor majd elkezdem látni az eredményeket, tudni fogom, hogy megérte.

Az emberekkel való beszélgetések alapján úgy érzem, hogy a Sionban 216-ban többet akarunk. Többet olvasni a Bibliát, több közösséget, többet Jézusból és több prófétikusságot. Szeretnénk egy olyan mélységet és perspektívát, ami eddig talán nem volt meg. Ezt a mélységet nem érhetjük el pusztán a világi dolgoktól való tartózkodással (a diétázáshoz hasonlóan), hanem tettekre is szükség van (mint az edzés). Mi a gyülekezet vezetőiként szeretnénk segíteni, hogy mélyebbre mehessetek.

2015-ben az egyik dolog, ami Andynek nagyon segített, az az egész Biblia elolvasása egy év alatt. Van a szokásos pünkösdi nyomtatott bibliaolvasó, ami elérhető lesz, de készítünk egy internetes változatot az Alpha “A Biblia egy év alatt” nevű bibliaolvasójából is - http://biblia.sionszeged.info/. Ez egy telefon- és tabletbarát verzió, ami linkeket tartalmaz a bibliai részekhez magyar nyelven, és van hely a hozzászólásoknak is (ehhez Disqus regisztráció szükséges). Emellett készíthetünk offline változatot is magyarul vagy angolul havonta, vagy az egész évre. Megpróbáljuk majd összekapcsolni a tanításokat a heti olvasnivalóval. Talán egy barátoddal együtt elkötelezhetitek magatokat, és megbeszélhetitek amit olvastatok a héten egy kávé mellett.

Egy másik módja, hogy mélyebbre menjünk a hívő életben, hogy teszünk dolgokat, és bátorításként a Jakab levelét fogjuk tanulmányozni januárban, mielőtt visszatérnénk Józsué könyvéhez februárban. Mindazonáltal, mielőtt belekezdenénk a 2016-os kalandunkba, megemlékezünk a Józsué 9-ből tanultakról, és Istennel fogunk beszélni. Január a böjt és az imádság hónapja lesz, a presbiterek is visszavonulnak Istent keresni. Nem fogunk hivatalos imaalkalmakon együtt imádkozni, de erősen ajánljuk, hogy találj magadnak a gyülekezetben olyat, akivel összejöttök imádkozni. Ha kapsz valamilyen üzenetet, amit úgy érzel, hogy a gyülekezetre vonatkozik, kérünk, a vezetőséggel oszd meg.

Szeretettel

A Presbiterek


Tags: #hírek

Közzétett: December 30, 2015

Frissített: December 30, 2015