Nyari Hirlevel

Sziasztok, kedves Gyülekezet!

Úgy tervezem, nagyjából három havonta írok egy-egy beszámolót a gyülekezetnek - csak hogy elmondjam, mi várható a következő hónapokban, és hogyan működnek az addigi dolgok a terveinkhez képest.

A házunk jelenleg felújítás alatt áll, az egész egy nagy káosz. Munkások jönnek-mennek a nap bármilyen időszakában; Samm és én most egy fél szobában húzzuk meg magunkat; állandó zaj van, és mindent vastag porréteg borít. Már megváltoztattuk néhány szoba funkcióját, ki kellett cserélni néhány régi elektromos vezetéket új kábelekre, és néhány bútort is, hogy jobban használható legyen. Nyilván lesznek előre nem látható problémák is, amelyeket meg kell majd oldanunk. Lehet, hogy ez most lehangoló, fárasztó és költséges. De annak a gondolata és a szemünk előtt lebegő kép, hogy lesz egy szép otthonunk, segít abban, hogy kitartsunk.

Szerintem ez a kép jól jellemzi a Sion néhány elkövetkező hónapját is. A változás folyamata zajlik. Botond és Sarolta más szolgálati területeken dolgoznak majd, és a gyülekezet szervezésének a felelősségét a presbiterek veszik át. Ez az időszak talán kicsit zavaros, szervezetlen és esetleges. Lehet, hogy változnak körülöttünk a dolgok, és másmilyenné alakulnak. Kipróbálunk új dolgokat is – nem mind fog működni, de kérlek, tartsatok ki velünk, míg a gyülekezetet és a tagjait próbáljuk felépíteni! Nagy vonalakban tervünk a következő: a nyarat tervezéssel, szervezéssel, pihenéssel, és a gyerekcipős dolgaink kiselejtezésével töltjük – hogy aztán a tanév kezdetén, szeptemberben erős kezdéssel tudjunk indulni! :-)

Javaslom, hogy a nyár folyamán olvassátok el Józsué könyvét. Érdekes történet, amelyben Izrael népe elfoglalja (vagy nem) az ígéret földjét. Úgy érzem, a Jordán partján állunk, átkelésre készen az új földre. Lesznek olyan dolgok, amelyeket saját magunknak kell megtennünk, és lesznek olyanok is, amit közösen.

Ne felejtsétek, hogy július 5-én nagy ünnepség lesz a gyülekezetben – nyugodtan hívjátok meg a barátaitokat!

Szeretettel: Andy


Tags: #hírek

Közzétett: Június 2, 2015

Frissített: Június 2, 2015