Nyari Sion

A gyülekezet a család; ez Isten terve és az ő szándéka, hogy közelebb hozzuk királyságát.

A legfontosabb, hogy együttműködjünk ; azzal csak veszítünk, ha néhányan közülünk megnyerik a versenyt gyorsan, hátrahagyva másokat. Ennek a teológiai neve az egység. Az egységet említi a Biblia sokszor, mert nem könnyű, és meg kell dolgozni keményen érte. A gyülekezet vezetősége azon munkálkodik, hogy egy szívvel és egy lélekben legyünk . Az időtényező most nem számít abban az értelemben, hogy mihamarabb kell megoldani ezeket a kérdéseket, együtt szeretetben kell megtalálni a megoldásokat, úgy hogy senkit meg ne bántsunk.

Ez a megközelítés nagyon fontos a gyülekezet karantén utáni újraindítása tekintetében . Van olyan ember,aki nem hagyta el a házát azóta egészen azokig, akik normális, covid előtti életet élnek. Köszönjük Istennek , hogy Magyarországon más országokhoz képest alacsony a fertőzés/halálozási arány, de nem ismerjük a magyarországi vírusélet ciklusának viselkedését.

Kell egy terv, ami azt jelenti, hogy nem hagyunk senkit hátra elkülönítve, kirekesztve azokat sem , akik óvatosak. Tehát a vezetőség beszélgetett imádkozott és megvitatták tervüket az gyülekezeti újraindulâsról.

Ehhez a tervhez mindenki segítségére szükség van. A terv szigorú, és ha a tervezési feltételek nem valósulnak meg a héten, akkor nem lesz még alkalom , de tudjuk ezeket a szabályokat “pihentetni” addig amíg nincs egy világos covid19-re.

Emberek

Ahhoz, hogy lehessen istentiszteleti alkalom, három különböző emberre van szükségünk, akik szerdáig este 8 óráig feliratkoznak az alábbi linken!

#. Takarítás, tisztaság. A takarítás most még fontosabb annak érdekében, hogy ne terjedjen a vírus #. Portás. Ez az a személy, aki az asztal mögötti ajtónál gondoskodik róla, hogy az emberek maszkot viseljenek és megmossák és fertőtlenítsêk a kezüket. Lesz maszk szükség esetére de maszk nélkül tilos a résztvétel! #. Zárós ember. Ez a személy gondoskodik róla, hogy a templom üres legyen, bezárja az összes ablakot és bezárja az ajtókat.

Itt van a liszta - https://docs.google.com/spreadsheets/d/14lbJuvLJkiQQIKzY6pIViGp7tPPqxWQRXgVrVzEK5zA/edit#gid=0

Ha nem lesz jelentkező ezekre a feladatokra akkor még nem lesz a héten alkalom a gyülekezetben hanem csak Skype on. Szükségünk van valakire aki biztosítja a megfelelő fertőtlenítő szereket, a szappant papítörölkozőket és az eldobható maszkokat!

Az egyházi vezetők elég súlyos betegek voltak a zárlat alatt. Ez azt jelenti, hogy nem tudják vállalni hogy minden héten ott legyenek! Andy nem jöhet a templomba szeptemberig, mert a betegsége csökkent immunrendszer miatt jelentkezett.

Gyülekezeti alkalom

Ugyanúgy kezdünk és tart az alkalom 1 -> 1,5 óra

Istentisztelet más lesz

  • Nem lesz éneklés… a túl veszélyes

  • Mindenki aki jön, megosztja amije van (1 Korinthus 14:26)

    • le is írhatod, és megkérhetsz valakit, hogy ossza meg

    • Nem csak a vezetők beszélnek hanem , akik szeretnek beszélni!😉

    • elmondhatsz

      • jó hírt Istenről, hogy mit tett az életedben
      • Dicséret
      • Képek
      • Szentírás
      • Légy kreatív

Székek körberakva 1,5 m távolságra lesznek! A maszkokat végig viselni kell! Csak teát / kávét / vizet szolgálnak fel, nem lesz snack. A prédikációt mikrofon segítségével rögzítik. Utána lesz idő arra, hogy beszélgessünk az igehirdetéssel kapcsolatban! Még gondolkodunk azon hogyan lehetne az Úr vacsorát megoldani és az áldáskor NEM fogjuk meg egymás kezét!

Gyermekistentisztelet

Velük mindig kívül kell lennie valahol a szabadban . Sok fagylalt evés, séta és beszélgetes! A gyermekeknek be kell tartaniuk a kormány szabályait!.!


Közzétett: Július 5, 2020

Frissített: Július 5, 2020