Marti

1 Mózes 8

1 Mózes 5
Rólad mit mondana Isten? Azt,hogy vele jársz? Vagy azt,hogy nélküle? Adja meg az Úr, hogy rólad is igaz lehessen az, hogy Istennel jársz.

1 Kor 14
Úgy érzed háttérbe szorultak a kegyelmi ajándékok az életedben? Tisztítsd meg a szívedet,és kérjed a Szentlélek ajándékait. Pál apostol azt tanácsolta Timóteusnak,hogy gerjessze fel a kegyelmi ajándékot, amely benne van. Te is gerjeszd fel a kegyelmi ajándékot, amely benned van! Ne ásd el! Nem azért kaptad, hanem hogy használd Isten dicsőségére és a gyülekezet épülésére!

1 Kor. 12
Adja meg az Úr,hogy ne csak a nevünk legyen pünkösdi gyülekezet,hanem tudjanak működni a kegyelmi ajándékok közöttünk, úgy ahogy a Szent Lélek akarja.

1 Kor. 5
Adja meg nekünk az Úr,hogy az a lelkület legyen bennünk,mint ami benne is volt, amikor azt mondta a tetten ért házasságtörő asszonynak: „Eredj el, és többé ne vétkezzél”. Ne tűrjük meg mi sem a bűnt sem a gyülekezetben se pedig magunkban! Ne is barátkozzunk azzal, aki testvér létére nyilvánvaló bűnben él. Ez persze nem vonatkozik azokra, akik még nem tértek meg. Különben ki kellene vonulnunk ebből a világból. Nekünk pedig az a küldetésünk, hogy só és világosság legyünk ebben a világban! Több

Márk 6
A kenyérszaporítás jel is egyben,hogy akik látják,higgyenek benne. A kenyérszaporítás után a tanítványok hajóba szálltak, Jézus pedig elbocsátotta a sokaságot, majd fölment a hegyre imádkozni. Neki mindig fontos volt az imádság. A kenyérszaporítás előtt és után egyaránt. Neked mennyire fontos az imádság, az Isten előtt eltöltött idő?

Józsué 21-22
Csak egy oltár lehet a te életedben is,a golgotai kereszt! A golgotai kereszt mellé nem állíthatsz másik oltárt! Ez az egyetlen oltár,ami által megigazulhatsz.

Józsué 11-12
Istennel nincs legyőzhetetlen ellenség,vele nincs legyőzhetetlen akadály!

Jakab 2
Ne légy személyválogató,és élj is a hited szerint!

Józsué 4.
Hajlandó vagy-e harcolni az Úr oldalán,ahogy az Izráel fiai azért keltek át a Jordánon,hogy harcoljanak?