Józsué 5

Igehirdető: Andy

Dátum: Október 11, 2015

Akinek van valamihez tehetsége,segítsen vele. Isten amikor szövetséget kötött Ábrahámmal,Isten megígérte Ábrahámnak, hogy megáldja, hogy sok nép atyjává teszi, hogy királyok származnak tőle, és hogy nekik adja a Kánaán földjét. Ábrahámnak pedig körül kellett metélni a férfiakat. Izráel népe a pusztában nem tartotta be a szövetség rá eső részét, nem metélkedtek körül a pusztában, pedig Isten megtette a maga részét. Nem idő szűkében nem tették meg, hanem azért, mert hitetlenek voltak. Egyiptomban körül metélkedtek, ott volt reménységük, pedig nem láttak semmit az igéretek beteljesüléséből, mégis hittek. A pusztában láthatták az igéret földjének hegyeit, mégis hitetlenek voltak. Te miben vagy engedetlen? Mi történt az után, hogy Izráel megtette, amit kellett? Isten eltávolította az összes bűnüket. A körülmetélkedés a szív megváltozásáról szól. Szükségünk van arra, hogy körülmetéljük a szívünket. Ha rájössz, mit kell tenned, akkor tedd is meg. Mondd el másoknak azt, amit átéltél. Amikor bementek az igéret földjére, akkor megszünt a manna. Nem volt már szükség a mannára. Isten nem változik, de a dolgok igen. A változás jó dolog. Ha a dolgok nehezebbé válnak, lehet hogy Isten azt akarja, hogy jobban keresd őt. Azok, akik a Kánaán földjén éltek, mikor hallották, hogy Isten miket cselekedett, akkor megijedtek, nem ismerték Istent. Józsué pedig odament, és beszélgetett a küldöttel, ő kereste Istent. Jézushoz közeledhetünk. Ha úgy jövünk Istenhez, hogy meg akarjuk hallani, hogy mit mond, ez csak a kezdet. Legyünk bizalommal az Úrhoz. Jézus szeret minket. Kitterjeszti ránk a kegyelmét.