Luk. 6:37-42

„Ne ítéljetek,és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” Példázatot is mondott nekik: „A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe? A tanítvány nem feljebb való mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát? Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből.”

Ne ítélj – mondja sokszor a Biblia. Amikor megítélek másokat,abban nincsen alázat, hanem gőg. Az húzódik meg az ítéletem mögött, hogy én különb vagyok. Az ige pedig azt mondja: Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. (Fil. 2:3) Tudod-e, hogy min ment keresztül, akit megítélsz? Te is végig-jártad ugyanazt a nehéz utat, amit ő végig-járt? Könnyű pálcát törni a másik fölött, de azt nem szeretjük, ha minket elítélnek! Akkor lenne jogunk ítélkezni a másik ember fölött, ha mi feddhetetlenek lennénk! Mivel azonban nem vagyunk tökéletesek, így nincsen jogunk másokat elítélni! „Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!” (Róm 2:1) Tehát nem törhetek pálcát a másik fölött. Ha segíteni szeretnék a másiknak, azt elmondhatom neki őszintén, hogy én is követtem el bűnöket, de már bocsánatot nyertem! És bíztathatom azzal, hogy az Úr neki is megbocsát, ha kéri.

Hogyan állunk a megbocsátással? Elvárjuk,hogy ha valamit vétettünk, akkor megbocsássanak nekünk, de ha nekünk kellene megbocsátani, akkor nagyon szűkmarkúak vagyunk? Ha nem tudunk megbocsátani, azzal magunknak is ártunk, magunkat is mérgezzük vele! Hogyan várjuk azt, hogy az Úr megbocsásson nekünk, ha mi képtelenek vagyunk másoknak elengedni, amit ellenünk vétettek? Lehet, hogy azt mondod: Megbocsátok, de nem felejtek. Az Úr pedig olyan messzire vetette a Te bűneidet, amilyen messze van napkelet napnyugattól. (Zsolt. 103:12) „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” (Mát. 6:11-12) – imádkozzuk. Vagyis legalább annyira szükségünk van a bűnbocsánatra, mint a mindennapi kenyérre, és ebből annak kellene következnie, hogy mi is megbocsátunk másoknak. Ha ugyanis átéljük a bűnbocsánatot, akkor felszabadul a szívünk arra, hogy mi is megbocsássunk másoknak. Fontos tehát, hogy meg tudjunk bocsátani. Jó lenne, ha meglátnánk ebben a mostani helyzetben, hogy mi az igazán fontos, és mi nem az.

Aki jó szívvel tud adni,nem lesz szegényebb. Ha fukar vagy, hogyan várod, hogy Isten gazdagon megáldjon téged? Őszintén, örülnél-e, ha csak annyit kapnál vissza, mint amennyit oda tudtál adni korábban? Próbáld ki! Adj, és neked is adatik! Hogy még többet tudj adni! Adni olyan, mint magot vetni. Ha bőségesen vetsz, bőven fogsz aratni is. Ha aratni szeretnél, előbb vetned kell! „a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2 Kor. 9:7) Amikor adsz, olyan vagy, mint akinek a fogát húzzák, vagy örömödet leled abban, hogy adhatsz? „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Apcsel. 20:35) – mondja az ige. Megtapasztaltad-e már azt, hogy adtál, noha neked sem volt bőven, és a sokszorosát kaptad vissza annak, amit adtál? Ha adsz ugyan, de sajnálod, vagy pénzkidobásnak érzed, akkor még van min javítanod. Mid van, amit nem kaptál volna? Kezeld úgy az anyagi javaidat, mint amit Isten bízott rád, nálad helyezte el, hogy jól sáfárkodj vele. Ha ott van benned a bizalom Isten iránt, akkor tudsz önzetlenül adni, mert bízol benne, hogy Ő majd gondoskodni fog rólad. Ha olyanoknak adsz, akik nem tudják neked viszonozni, akkor a mennyi Atya fog megjutalmazni Téged. Ne mondd, ha több pénzem lenne, akkor adnék! Adj abból, amid van, ne pedig abból akarj adni, amid nincs! Tudsz adni az idődből is, és az erődből is? Fel tudsz-e üdíteni másokat, hogy magad is felüdülj? Isten nem sajnálta odaadni a neki legdrágábbat, az egyszülött Fiát, hogy örök életünk lehessen. A Golgotán Isten szeretete győzött! Ne sajnáljuk hát mi sem mindazt, amiről úgy gondoljuk, hogy a mienk, pedig csak sáfárságra kaptuk! Szolgáljunk a javainkkal szeretettel! Most a járvány idején sok minden át-értékelődik. Bárcsak az igazi értékekre tudnánk törekedni! Arra, hogy körülöttünk minél többen megismerjék az Urat! Bárcsak önzetlenül tovább tudnánk adni mindazt az üzenetet, amit Isten ránk bízott, hogy örömmel szolgáljunk vele!

Amilyen mértékkel mérünk,olyannal mérnek viszonzásul nekünk. Ha mindig bús-komorak vagyunk, ne csodálkozzunk, ha a körülöttünk lévők nem szeretik a társaságunkat. Ha viszont tudunk örvendezni a nehézségek között is, akkor ez jó példa lesz mások számára is és szeretnek az emberek a közelünkben lenni.

Egy tanító megpihent az út szélén. Arra jött egy idegen,aki megkérdezte tőle: Milyenek itt az emberek? Ahonnan én jövök, ott rossz-indulatú, nehéz természetű, önző emberek élnek. Sajnos itt sem jobb a helyzet válaszolta a tanító. Találkozhatsz ilyenekkel itt is. A vándor tovább ment borúsan. Aztán később egy másik vándor is arra járt. Ennek a vándornak is az volt a kérdése: Mondd, milyenek itt az emberek? Ahonnan én jövök, ott nagyszerű emberek élnek, akik segítenek azokon, akik rászorulnak. Itt is vannak ilyenek? Természetesen – volt a válasz. Ez a vándor fütyörészve ment tovább. Egy fiatalember, aki mindkét párbeszédet hallotta, megjegyezte: Csalódtam benned. Kétszínű vagy. Miért mondtad az egyiknek, hogy rosszindulatú emberekkel fog találkozni, a másiknak pedig, hogy jószándékúakkal ugyanott? Azért, mert aki gyanakvó, mindenütt rosszindulattal fog találkozni, aki viszont jóindulattal tekint másokra, az mindenhol barátokra lel.

„A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe?”

A vak ember nem látja a maga bűnös állapotát. Úgy gondolja,hogy vele minden rendben van. Szükségünk van arra, hogy újból és újból megvizsgáljuk az életünket. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Nem tértünk-e le az Úr által nekünk rendelt útról? Kérjük az Urat, hogy nyissa meg a szemeinket, hogy olyannak láthassuk magunkat, mint amilyennek Ő lát minket. Nem az a fontos, hogy Te kinek tartod magad, hanem az, hogy Ő milyennek lát Téged! Nem is az a fontos, hogy milyennek látszik az életünk, hanem, hogy milyenek vagyunk válójában! Bárcsak meglátnánk, hogy kihűlt már a szívünkben az első szeretet tüze! Bárcsak meglátnánk, hogy nem időzünk mostanában eleget az Úr jelenlétében! Hogy fontosabbak lettek a számunkra a napi hírek, mint az Isten igéje! Ne higgy azoknak, akik el akarják altatni a lelkiismeretedet! Hanem kérd az Urat, hogy nyissa meg a szemeidet, hogy láss! Bárcsak átélhetnéd, hogy Jézus személyesen Neked mondja: Láss, a te hited téged megtartott. (Luk. 18:42) Ha megláttad, hogy milyen vagy, kérjed az Urat, hogy újítson meg! Ő újjá tud és akar is tenni Téged! Ha Ő újjá tesz téged, akkor már nem kell félned semmitől!

A tanítvány nem feljebb való,mint a Mester. A tanítványság egy életen át tartó folyamat. Ha engedtél Jézus hívásának, és elindultál, hogy Őt kövesd, akkor már Te is tanítvány vagy! Arra hívott el az Úr, hogy vele legyél, és hogy add tovább az örömhírt másoknak. Jézus tanítványai éjjel és nappal Jézussal voltak. Te a nap 24 órájában Jézussal vagy? A tanítvány hasonlít a Mesterre. A tanítvány oda megy, ahova a Mestere. Ha a Mesternek nincs hová lehajtani a fejét, akkor a tanítványnak sincs. Ha a Mestert jóltartják, akkor a tanítványt is. Ha a Mesterrel haragban vannak és szidják, akkor a tanítványt is. Neked fontos-e a Mester véleménye? Fontosabb-e, mint a másoké? Meg szoktad-e kérdezni egy-egy döntésed előtt: mit tenne most a Mester? Aki Téged hallgat, meghallhatja-e a Mester hangját? Azt mondod-e, amit Ő adott a szádba? Ha most a Mesterrel vagy, akkor majd az örökkévalóságban is Vele lehetsz! Jézus tanítványai igen különböztek mind műveltségükben, mind pedig temperamentumukban, mégis jól megvoltak egymás mellett Jézus közelében. Hogy miért pont őket hívta el Jézus, az titok. Mi is sokfélék vagyunk. Isten kegyelme, hogy tanítványok lehetünk! Igyekezzünk hát mind jobban olyanná válni, mint a Mester!

Olyanok vagyunk,akik mindenáron ki akarjuk venni a szálkát a másik ember szeméből, a magunkéban pedig megtűrjük a gerendát. A szem nagyon érzékeny. Ha nem megfelelően próbáljuk kivenni a szálkát belőle, többet árthatunk vele, mint amennyit használunk. Engedjük, hogy Isten igéje megvilágítsa a mi életünk hiányosságait, hogy meglássuk először a gerendát a saját szemünkben. Utána kevésbé fog zavarni a szálka a másik ember szemében, hiszen Isten megszabadított már minket a gerendáinktól. Ne legyünk képmutatók! Ne gondoljuk, hogy különbek vagyunk másoknál. „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1 Kor. 10:12)

Kérdések:

  • Vannak olyan sérelmeid,amiket nem tudtál még elfelejteni?
  • Mennyire egyezik az,hogy milyennek látod magadat, és az Úr milyennek lát Téged?
  • Hasonlítasz a Mesterre?

Igehirdető: Marti

Sorozat: Lukács

Dátum: Április 19, 2020