Lukács 14:1-14

Jézus meggyógyít egy vízkórost szombaton

1 Amikor egyszer szombaton bement Jézus a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni,azok figyelték őt. 2 Íme,ott egy vízkóros ember került elébe. 3 Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: Szabad-e szombaton gyógyítani,vagy nem? 4 De ők hallgattak. Erre megérintette a beteget,meggyógyította és elbocsátotta. 5 Hozzájuk pedig így szólt: Ha közületek valakinek a fia vagy ökre szombaton esik a kútba,vajon nem húzza-e ki azonnal? 6 Nem tudtak erre mit felelni.

A főhelyek válogatása

7 Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak,amikor látta, hogyan válogatják a főhelyeket: 8 Ha valaki lakodalomba hív,ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. 9 És ha odamegy hozzád,aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. 10 Hanem ha meghívnak,menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. 11 Mert aki felmagasztalja magát,megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

Vendéglátás viszonzás nélkül

12 Azután szólt Jézus ahhoz is,aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. 13 Hanem ha vendégséget rendezel,szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, 14 és boldog leszel,mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.

Számomra ezek a rövid történetek olyanok,mint három kis mozaik Jézus életéből, gondolkodásából. A fejemben az a kérdés fogalmazódik meg: mi is az igazán fontos az életemben? Mi az ami igazán számít? Mi az ami prioritást élvez? Azt gondolom ezek a kérdések most különösen aktuálisak ebben a vészterhes időszakban. Érdemes ezeken a kérdéseken egy kicsit elidőzni.

A legjobb az lenne,ha tudnánk magunknak válaszokat megfogalmazni. Mégpedig olyan válaszokat, amiket ha kell tettekre is tudunk váltani. Azt tapasztalom magamon, hogy elméletben sokszor nagyon jó vagyok. Tele vagyok frappáns ötlettel, de a valós tettek gyakran elmaradnak. L Pedig ezek vinnék előre az életemet még akkor is, ha olykor hibás döntéseket hozok.

Az első történetben Jézust egy vezető farizeus ebédlőasztalnál látjuk nem máskor,mint szombaton. Ez azért nem volt túl gyakori dolog, hogy kapkodtak, volna Jézus után, hogy náluk költse el a szombati ebédjét.

Ha valakit vendégül látunk,akkor az a mi döntésünk: beengedünk valakit az otthonunkba engedjük, hogy egy kicsit belelásson az életünkbe egy kissé közelebb engedjük magunkhoz, megosztjuk vele a társaságunkat, a gondolatainkat és nem utolsó sorban az ételünket is. De ott lehet bennünk a kíváncsiság, az érdeklődés a meghívott irányába, ott lehet a kezdődő szimpátia is. Nem tudom ez a farizeus miket gondolt Jézusról és a tanításairól, nem tudom, hogyan viszonyult hozzá. Érzek valamiféle kettősséget ebben a történetben. Az optimista gondolat azt mondatja velem, hogy Jézust meghívta, vele akarat lenni, hallgatni akarta, nem alakult ki az ebéd alatt parázs vita, tehát egy pozitív kicsengést látok benne. Ugyanakkor azt írja Lukács, hogy figyelték őt. Jézust sokszor figyelték a vallási vezetők az írástudók, de nem azért, mert számukra olyan jókat mondott, hogy olyan jó érzéssel, és jó szívvel tették volna ill. azzal a rég áhított vágyakozással, hogy itt van a szemünk előtt az Istentől megígért Messiás. Furmányos kérdéseikkel, mondvacsinált élethelyzetekkel inkább fogást kerestek rajta. Ha nem jól válaszol, akkor azonnal be lehet őt vádolni és el lehet őt ítélni. Az időzítés sem volt véletlen. Szombat van. Egy nagyon jelentőségteljes nap tele különféle szabályokkal. Nagyon könnyen el lehet csúszni egy ilyen napon ha nem figyel oda eléggé az ember.

Ebéd közben a figyelem középpontjában egy vízkórós ember kerül. Valahogy az asztalhoz keveredik az az ember,bizonyára nem véletlenül. Nem tudjuk, hogy a szíve volt-e beteg, vagy más szerve, de a lényeg az volt, hogy a víz nem tudott távozni a sejtjei és szövetei közül és állandóan ödémás volt, bedagadtak a végtagjai és akkoriban nem igen volt rá gyógymód. Jézus számára ez az ember válik fontossá és fel is teszi a fogós kérdést, hogy szabad-e szombaton gyógyítani? A válasz: nagy csend ... Mindenki hallgatott … A beteg ember azt gondolhatta: most döntenek az ő sorsa felől, de ő sem szólt semmit. De azért megcsillanhatott benne a remény. Talán most, de ha nem most, mert éppen szombat van, akkor talán holnap meggyógyít Jézus! A farizeusok bár okos emberek voltak nem tudtak mit felelni erre. Ha azt mondják, hogy nem, akkor a beteg embert veszik semmibe és hagyják tovább szenvedni, ha azt mondják, hogy igen, akkor pedig a mózesi törvénybe ütköznek bele. Hát, nincs jó válasz. Ezt nem tanították meg az egyetemen. Jézus természetes nem vár másnapig, vagy a jövő hétig. Ő azonnal meggyógyítja a beteget. Ő most van ott, nem holnap. Ő a mostban akar gyógyítani, helyreállítani nem a majd holnapban. Ő most van itt, mondhatnám azt, neki így teljes az ebédmeghívás, ha közben Isten országát is egészen közel hozza, ha megmutathatja Isten szeretetét, kegyelmét, gyógyító erejét szombat ide,vagy oda. Ha beteg vagy és ma az ebédedet eszed és az asztali áldás során imádkozol kívánom váljon élővé számodra ez a történet, hogy ebéd közben meggyógyulsz! J J J

Jézus tovább megy és feltesz még egy teljesen életszerű kérdést. Ha a fiad,a gyereked, vagy egy állatod a kútba esik, nem húzod ki azonnal? Hát erre is csak mély hallgatás a válasz. Ami elismerése annak, hogy teljesen igazad van Jézus.

Hányszor hallgatunk mi is,mert nem tudunk mit felelni a minket eltaláló kérdésekre. Sokszor még azt sem ismerjük el, vagy legalább is nem mondjuk ki, ha az Úrnak vagy éppen másoknak igaza van. Drágám, igazad van! Kedves kollegám, igazad van! Kedves testvérem, igazad van! Ehhez alázat kell, amiről Jézus a következő részben tanít. Sokszor megtanulunk bonyolult, tudományos, de még a hétköznapi kérdésekre is válaszolni. De ha valaki megkérdőjelezi az eddig jónak gondolt mechanizmusainkat, jól felépített és jónak gondolt, működőképesnek gondolt életünket, gondolkodási sémáinkat, akkor morcosak leszünk, mert belénk gázoltak. Lehet, hogy a végén még el kell ismernünk, hogy idáig rosszul gondolkodtunk, rossz következtetéseket vontunk le, rossz válaszokat adtunk. Igen, lehet. Idáig. De most itt az idő, hogy jó válaszokat adjunk, ne kitérjünk a válaszok elől, hanem őszinte és tettekre váltható válaszokat adjunk.

Jézusnak fontosabb volt a beteg ember,mint a (farizeusok által értelmezett) szombat. Ha lehet ezt mondani Jézus jobban szerette az embert, mint azt a szombatot, amit a farizeusok kreáltak. Van valami az életünkben, ami „szombattá” válik? Ami valójában távolabb visz Istentől? Pedig az volna célja, hogy inkább közelebb vigyen Istenhez. Akkor lesz valami szombattá, aha felcseréljük az célt az eszközzel. Azt látom, hogy Jézusnál a cél mindig az ember volt ill. az, hogy teljesítse az Atya akaratát. Azért jött, hogy életük legyen. A szombat egy eszköz az Istennel való kapcsolatban, Isten rendelt egy napot, amikor testünk pihenhet és figyelmünket Isten felé fordíthatjuk. Ott akkor a jelenlévők biztosan megértették a lényeget, de hogy elfogadták-e a merőben új dolgot az már máskérdés.

Nekünk mi az a mi többet ér,mint egy elveszett ember megtérése, mint egy éhező ember vendégül látása, mint egy ruhátlan ember felruházása, mint egy beteg ember gyógyulása, mint egy terhek alatt roskadozó ember terheinek átvállalása?

Valójában hálás vagyok ennek a farizeusnak,hogy meghívta Jézust, mert sokat tanulhatok ebből a történetből. Eszembe jut az Úr szava: irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Nekem most azt mondja ezzel Isten: nem akarom, hogy bárki is feleslegesen áldozattá váljék, mert egy rosszul értelmezett szabályt, vagy gondolatot követ. Tovább gondolva azt meg én nem szeretném, ha bárkit is én tennék áldozattá, ahelyett, hogy irgalmasságot gyakorolnék felette. Azt gondolom, tudatosan figyelnünk kell magunkat ere vonatkozóan, mert hajlamosak vagyunk erre. (Bocs a többes számért!)

Még egy gondolat. Említettem,hogy figyelték Jézust. Szerintem minket, hívőket is sokan figyelnek. Azt figyelik, hogyan viszonyulunk másokhoz, hogyan viszonyulunk Istenhez. Ha valamiféle ellentmondást fedeznek fel az életünk a szavaink és tetteink között, kíváncsian várják válaszainkat. Ezek sokszor kényelmetlen helyzetek … Figyelnek milyen válaszokat adunk főleg a mai nehéz időkben. Ha nekünk nincsenek is kész válaszaink, de hiszem hogy a Léleknek vannak válaszai. Félelem nélküli nyitott szívvel biztosan meghalljuk mit mond a Lélek és ezt bátra elmondhatjuk, mert ennek lesz súlya és hitele. Figyelik mi történik a világban és sokszor ez alapján vélekednek Istenről. Ha rossz történik, bírálják Őt, ha jó történik az pedig természetes. Ha az embereknek Istennel van bajuk, azt Vele kell rendezniük, ha akarják. Ebben kell segítenünk őket.

A következő kis mozaik az alázatról szól. Jézus az alázatra tanítja a jó helyekre,kedvező pozíciókra pályázó farizeusokat és természetesen minket is. Ismerve magunkat sok esetben nem könnyű alázatosnak lenni. Nem könnyű megalázkodni bizonyos helyzetekben. Jézus nemcsak beszélt erről, hanem meg is tette ezt. Virágvasárnap kapcsán emlékezzünk, hogyan vonult be Jeruzsálembe. Egyszerű szamárháton. Az Úr, a Királyok Királya szamárháton! Nem lovon, ahogy a királyoknak kijár, nem díszes pompával, előre megszervezett műsorral, zenével, tűzijátékkal. Jól tudta mi vár rá … Azt gondolom, sokat tanulhatunk Tőle.

Az alázat nem keverendő össze az önismeret és az önbecsülés hiányával. Az alázatos ember tisztában van a - nem kikönyökölt és kiharcolt,hanem a többség által szabályosan megválasztott - társadalmi, gyülekezeti pozíciójával, rangjával tisztában van önmagával és mindezek ellenére nem az őt megillető helyet választja, foglalja el, hanem megelégszik az utolsó hellyel is. Mindezt úgy teszi, hogy közben nem érez semmi frusztrációt, nem füstölög magában, nemcsak mutatja kifelé, hogy ő még erre is képes, de belül majd szétveti az ideg, hanem teljes természetességgel teszi ezt és képes bárkivel kapcsolatot teremteni anékül, hogy éreztetné pozícióját, rangját, elismertségét. De mondhatod: nekem nincs semmiféle rangom, pozícióm a társadalomban, a gyülekezetben, egyszerű polgár vagyok. Azt gondolom neked sokkal könnyebb elfoglalni az utolsó helyet, mert nem szenvedsz rangkórságban. De azt ne feledd el: Isten megváltott gyermeke vagy, helyed van az ő országában, az ő asztalánál és helyed van a gyülekezetben. Ha nem vagy a gyülekezetben, akkor nagyon hiányzol.

Maradva a Jézusi példánál az alázatos vendég megelégszik az utolsó hely nyújtotta esetleges kényelmetlenséggel is. Mert lehet,hogy az utolsó helyre már csak a csirke jó csontos háta jut el és csak a sütemény széle, vagy oda már kevésbé hallatszik el a házigazda beszéde, vagy az odasomfordáló éhes kutyákkal, macskákkal kell küzdeni. Jézus szavai szerint az nem szégyen, ha az utolsó helyen foglalsz helyet – ez a választás, döntés a te hatalmadban van, hanem az a szégyen, ha a házigazda kénytelen odaküldeni, mert már csak ott van hely – ezt viszont nem te választod meg. Tehát az alázatos viselkedésed ill. a szényened a te választásodon a te döntéseden múlik.

Gyakorló autósként a közlekedésben lépten-nyomon fellehető az alázat ill. annak hiánya. Ha egy ide-oda cikázó,furakodós autóst látok és látom, hogy beszorul egy másik autó mögé és ki akar mögüle jönni, hát … kétszer is meggondolom, hogy kiengedem-e. Ha pedig egy olyan kerül hasonló helyzetbe, aki türelmesen várja a sorát, akkor szinte gondolkodás nélkül magam elé engedem. Lehet, hogy ez személyválogatásnak tűnik, de én ilyen vagyok. Vállalom. Ez igaz fordítva is. Ha én kerülök türelmes autósként szorult helyzetbe általában mások is udvariasak velem szemben. Mintha ide illene Jakab leveléből: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.”Jak 4,6

Azt gondolom,az alázatos embert értékesebbnek, becsülendőbbnek tartják, mint a kevély, önhitt nagy egoval bíró embert és később esetleg szégyenben maradó embert.

A harmadik mozaikban Jézus a boldogság egyik recepjét nyújtja át vendéglátójának. A vendéglátás gyakorlatának merőben új formájára szólítja fel a házigazdát. A vendéglistát úgy állítsd össze,hogy hiányozzanak onnan a gazdag szomszédok, a barátok, rokonok, de rajta legyenek a számodra ismeretlen és tőled távolabb álló szegények, nyomorékok, vakok, sánták. Ez a felhívás felborít minden szokást, alapjaiban változtat meg minden addigi gyakorlatot. Ez ismét egy lehetetlennek tűnő jézusi elvárás. Hogy is lehetne ennek megfelelni? Hogy illenek ők az én drága ebédlőmbe? Néhányuk talán még az illemet sem tudja, nem beszélve a ruhájukról, ápoltságukról. Hogyan tudnám magam jól érezni a jelenlétükben? Nyilván sok dologról nem ők tehetnek, hanem a betegségük következményeként sodródtak a társadalom peremére, a szegénysorba. Jézusnak ezek az emberek lesznek a fontosak, melléjük áll, mert az emberekről való gondoskodását tehetős embereken keresztül is véghez akarja vinni. De fontosnak tartja a házigazda boldogság érzését is, mert felnyitja a szemét arra, hogy valójában akkor fogsz boldog lenni, ha olyanokat hívsz meg, akik nem fogják tudni viszonozni jóindulatodat, kedvességedet. De összességében mégsem marad viszonzatlan a jóságot, mert a feltámadáskor meg fogod kapni jutalmadat, ami sokkal-sokkal többet ér, mint bármilyen más viszontmeghívás. Lehet, hogy várni kell rá, de bizonyosan meglesz.

Hogyan tudnánk ezt a felhívást mi teljesíteni? Tudom,hogy a legtöbbünk nem dúskál a földi javakban és nem tudunk vendégségeket szerezni. De szerintem van többféle megoldás. Pl. a roma testvérek rendszeresen ételt osztanak nálunk a rászorulóknak. Gondolom mi is többen megtesszük azt az áruházak parkolóiban, vagy az utcán kéregető embernek adunk valami harapnivalót.

Még korábban ez ige kapcsán eszembe jutott egy segítségnyújtási forma. Ételkupon-életkupon. Néhány vállalkozóval meg lehetne állapodni,hogy előre kifizetünk bizonyos számú ételadagot, ami lehet egy lángos, pizza, vagy egy leves, vagy bármi ami egyszerűen elfogyasztható, amiért kupont tudunk adni a rászorultnak. Nem éttermekre gondolok, hanem pl. a Mars téri piacon lábon elfogyasztható kifőzdékre. Ő ezt a kupont bemutatja és elfogyaszthatja az ételt. Ez igazából olyan, mint az ebédjegy. A kuponra ráírhatjuk, ha a karjuk a gyülit, mint támogatót, de semmiféle elvárást, viszonzást ne fogalmazzunk meg. Ha akar eljön, ha akar nem jön. A lényeg az, hogy kapjon enni. Mit gondoltok erről? Beszéljük ezt meg. Szerintem ilyen módon ez az ige valóra válhat a gyülekezet életében és boldogok lehetünk, ha ezt csinálhatjuk.

Ha nektek van ezzel kapcsolatosan más gondolatotok,kérlek osszátok meg. Fontosnak tartom a rászorulók segítését, akár egyéni, akár intézményes formában is történik az. Ezt olyan lehetőségnek tartom, amikor nemcsak szép gondolatokat fogalmazunk meg, hanem teszünk is valami kézzel foghatót mások nyomorúságának enyhítésében, Isten országa építésében.

Igehirdető: Csaba

Sorozat: Lukács

Dátum: Március 28, 2021