Luk. 5:12-15

Topics:

Dátum: Február 16, 2020

Jézus formabontó volt,aki túllépett a szokásokon. Van, amikor a szokások segítenek, de nem mindig. Isten nem ezek a szabályok szerint cselekszik. Ott volt a városban egy leprás ember. Féltek az ilyenektől. Nem élhettek a néppel együtt. Kivetettek voltak. Kiáltaniuk kellett, hogy “tisztátalan”. Kérlelte Jézust, hogy ha akarod, megtisztíthatsz engem. Hogy tudta meg, hogy Jézus ott van? Hiszen nem lehetett ott a templomban. De valahogy mégis Isten elérte őt, és elhitt,e hogy Jézushoz fordulhat. Jézus észrevette ezt az embert.

Jézus bárkihez tud szólni. Azzal,hogy ez a leprás odament Jézushoz, fölrugta a szokásokat. Jézus segíteni akart neki. Jézus mindenhol jelen van, a világban is. Jézus azért jött, hogy betöltse a törvényt. A zsidó törvények nem úgy vannak megfogalmazva, hogy könnyen ki lehete őket forgatni. A törvények szellemében kell élni. Aki a legnagyobb akar lenni köztetek, legyen mindenki szolgája. Ha a testvéred vétkezik ellened, bocsássatok meg egymásnak. Ne tegyetek semmit versengésből! Istennek az apró dolgok, a szív dolgai is számítanak. A leprásnak nem volt veszíteni valója. Jézus azt mondta neki: akarom, tisztulj meg! Azzal, hogy Jézus megérintette ezt a leprás embert, átlépte az akkor érvényben lévő szabályokat. Olyan Istenünk van, aki meg akar változtatni minket, ne akadályozzuk Őt! Isten arra vágyik, hogy akarjuk Őt megismerni.