1 Kor

1 Kor. 12
Adja meg az Úr,hogy ne csak a nevünk legyen pünkösdi gyülekezet,hanem tudjanak működni a kegyelmi ajándékok közöttünk, úgy ahogy a Szent Lélek akarja.

1 Kor. 11

1 Kor. 10
Tanuljunk Izráel népének a példájából! Mit jelent Krisztusban szabadnak lenni? Mit ne tegyünk,ha Krisztust akarjuk követni? Ha úgy gondoljuk,hogy állunk, vigyázzunk, nehogy elessünk! Ami a választott néppel megtörtént, az megtörténhet a gyülekezettel is. A pusztában megtartotta Isten az Ő népét, gondoskodott róluk. Ez történik Krisztus testével is. Ugyanúgy gondoskodik róluk Isten. Nem kellene lázadni. Isten jelen volt jelekkel és csodákkal, mégis hitetlenek voltak. Nem elég, ha jól érezzük magunkat a gyülekezetben. Több

1 Kor. 9
A korintusi gyülekezet nem volt ideális gyülekezet. Voltak olyanok,akik Pál ellen zúgolódtak. Voltak,akik úgy gondolták, hogy Pálnak minden gondot meg kellene oldani. Pál azonban nem a gyülekezet rabszolgája. Jézus megjelent Pálnak, így hitelesen tud beszélni róla. Pál nem tulajdonította magának a munkája eredményét. Isten megáldotta Pál munkáját. Az apostolok többsége nős volt, akik a feleségüket is magukkal vitték. A korintusiak elvárták volna, hogy Pál ingyen szolgáljon. Akik a gyülekezetben szolgálnak azoknak járna valami ezért. Több

1 Kor. 8
Örök életünk van,de nem mindegy,hogy hol töltjük. Krisztus az életét adta értünk. Szabad akaratunk van. Mindent megtehetünk, de nem minden van a hasznunkra. Ne a múlttal törődjetek! Újat cselekszem, vizet fakasztok a pusztában. Olvashatjuk az Ésaiás 43-ban. Istennek nincs lehetetlen. Lehet, hogy sivatagnak érezzük az életet, de Isten vizet tud fakasztani. Isten folyóvizet fakaszt a pusztában. Ne a régieken gondolkodjunk, Isten újat akar. Ne azzal foglalkozzunk ami volt, Isten újat cselekszik. Több

1 Kor. 7
A korintusi gyülekezetben voltak gondok. Pál válaszolt azokra a kérdésekre,amiket a gyülekezet kérdezett. A város parázna volt,de Istennek sok népe volt benne. Sok furcsa tanítás is volt. Pl. volt aki azt mondta, hogy a test gonosz, csak a lelkünk számít. Azt csinálunk a testünkkel, amit akarunk. A másik nézet az volt, hogy tartóztassuk meg magunkat. A házasság Istentől van, jó dolog. Aki házas, az a világi dolgokra ügyel. Az idő rövidre szabott. Több

1 Kor. 6
Korintusban sok kegyelmi ajándék volt,de probléma is volt bőven. Hogyan kezeljük a konfliktusokat? Pál szomorú volt,amikor azt hallotta, hogy két ember bíróság elé ment, mert nem tudták egymás között megoldani a problémájukat. Ezek az emberek nem értették meg az evangélium lényegét. Jézus pedig sok mindent tett értük, a többit el kellett volna engedniük. Nézz mindent Jézus szemén keresztül! Jézust nem lehet úgy imádni, hogy konfliktusod van valakivel! A szex férj és feleség között kell, hogy legyen! Több

1 Kor. 5
Adja meg nekünk az Úr,hogy az a lelkület legyen bennünk,mint ami benne is volt, amikor azt mondta a tetten ért házasságtörő asszonynak: „Eredj el, és többé ne vétkezzél”. Ne tűrjük meg mi sem a bűnt sem a gyülekezetben se pedig magunkban! Ne is barátkozzunk azzal, aki testvér létére nyilvánvaló bűnben él. Ez persze nem vonatkozik azokra, akik még nem tértek meg. Különben ki kellene vonulnunk ebből a világból. Nekünk pedig az a küldetésünk, hogy só és világosság legyünk ebben a világban! Több

1 Kor. 4
Mivel lehet a gyülekezeti egységet építeni? Hatással vagy másokra. Teljes egység itt a földön nem mindig valósul meg,de törekednünk kell rá. A hűség alap követelmény,felelősség-teljes kitartás. Tölts Istennel minőségi időt! Ne foszd meg magad az Ő gazdagságától! Amikor Isten népe kijött Egyiptomból, néhány hónap múlva bemehettek volna az ígéret földjére. Ők azonban elfelejtették Isten hűségét. Isten hűségét ne takarja el semmi! Legyünk hűek a testvéreink irányában is. Isten újból és újból megbocsát. Több

1 Kor. 3
Isten célja az,hogy a gyülekezet egységben felépülve az ő szent temploma legyen. Együtt vagyunk Isten temploma. Egység csak akkor lesz,ha ezt együtt akarjuk. Ennek az egységben való felépülésnek az eszközei: az ültető azaz az alapot vető építőmester, az öntöző és a ráépítő azaz mi magunk. Isten fölhasznál minket. Jézus Krisztus legyen az alap. Pál átadta a terepet Apollósnak, aki öntözött. A növekedést Isten adja. Ha Jézus az alap, továbbra is rá építs! Több