Andy

1 Királyok 19, 19-21 | Biblia |
Ez a szakasz a mester és a tanítvány viszonyról szól. A tanító vezeti a tanítványát. Elizeust Isten Illés által hívta el. Illés Istentől korábban megkapta, hogy Elizeust kell elhívnia. Illés vakarhatta a fejét, amikor azt az utasítást kapta, hogy keressen valaki a saját helyére. A próféták nem vonulnak nyugdíjba. Illés aggódó típus volt. Ez azt jelenti, hogy meg fogok halni? - kérdezhette. Illés megtette, amire Isten kérte. A történet egy kicsit fura. Több

Apostolok cselekedetei 24, 1-27 | Apostolok cselekedetei 24, 1-27 |
Ki vagy Te? Mit akarsz? Miért vagy itt? Hova mész? Van valami, amiért érdemes élni? Kinek szolgálsz, és kiben bízol? Pált perbe fogták a zsidók. A vádlók szerettek volna megszabadulni Páltól. Igazságosként akartak feltűnni, a törvényeikre hívatkoztak, de Istenről hallgattak. Csak a saját szokásaikról beszéltek. A saját útjaikat akarták érvényre juttatni. Nehéz a mai kor nyelvezetében ezt megfogalmazni. Pállal a saját népe pörölt, akikkel Istent akarta megismertetni. Ez nehéz volt Pálnak. Több

Apostolok cselekedetei 21, 36 - 22, 22 | |
Sok pásztor úgy kezdi a tanítást, hogy itt a tanuságtétel ideje. Pál erőteljesen tett bizonyságot. A tanuságtételnél a lényeg veszik el a Szentlélek nélkül. Fontos, hogy tudd a nyelvet! Pál kétféle néphez beszélt egészen másképp. A tribunusnak megadta a tiszteletet, udvarias volt. Görögül beszélt vele. Megpróbálta megnyugtatni, hogy ő nem bajkeverő. Megkérte, hogy szólhasson a tömeghez. Van, amikor fel kell szólalnunk, de van amikor meg kell adnunk a tisztletet az elöljáróknak. Több

Husvet | [] |
A keresztény hit összefoglalása: Jézus meghalt, feltámadt és vissza fog jönni. Ez azt jelenti, hogy Jézus az életét adta értünk, de nincs a sírban, és ez valaminek a kezdete. Megünnepeljük az Úr feltámadását, és hitünk van arra, hogy minden szükségletünket betölti, mindenen átsegít. Ha nehézségeink vannak, mindent megváltoztat, ha visszatérünk a kereszthez, a feltámadáshoz, és ahhoz, hogy Jézus vissza fog jönni. Luk. 24, 1-12 Jézus születésekor is sok nehézség volt. Amikor az asszonyok elmondták a legjobb hírt, hogy Jézus feltámadt, akkor furcsán néztek rájuk, mert nem volt hitük arra, hogy ez meg fog történni. Több

Apostolok cselekedetei 17, 16-32 | |
Ez a szakasz arról szól, hogy hogyan kell kinézni a gyülekezetnek, és hogyan kell elérni a világot. Az Atya nem azt mondta a tékozló fiúnak, hogy büdös vagy, hanem szeretettel fogadta. A város tele volt bálványokkal. Pál lelke háborgott. Az emberek nem tudtak Istennel találkozni. Szerették volna, de nem tudták Istent megismerni. Pál azt szerette volna, hogy az emberek megismerjék Istent, mint ahogy ő is megismerte. Mi is szeretnénk ezt? Pál bekapcsolódott a város életébe. Több

Apostolok cselekedetei 14, 21-28 | itt |
Az Apostolok cselekedetei arról szól, hogy hogyan lehet közel kerülni Istenhez. Hogyan nyílvánul meg a Szentlélek ereje az életünkben? Hogyan tudjuk a saját életünkre alkalmazni az itt olvasottakat? Mélyebb üzenete van ennek az igének annál, hogy prédikáljunk, és alakítsunk új gyülekezeteket, mint ahogy Pál is tette. Pál megerősítette a tanítványokat. Mit jelent ez? A testépítő szépen kidolgozott izmokkal rendelkezik, ami szép látvány, de nem olyan erős ember, mint aki akár több, mint 500 kg-t is fel tud emelni. Több

Apcsel. 9, 1-9 | Apcsel. 9, 1-9 |
Pál megpróbálta elkerülni,.

Ámos 9 | Ámos 9 |
Ha Ő ott van, akkor minden rendben.

A Szentlélek ígérete az Ószövetségben | Ján. 4,19-26 |
Mi a dicsőítés, az imádat? …

Husvet | Luk. 24, 13-48 |
Ami húsvétkor történt, az személyes, …