Botond

Apostolok Cselekedetei 25,1–27 | Biblia |
Pál azt állította Jézusról, hogy él. Ez volt Pál evangéliumának a középpontja. Ez az evangélium lényege. A zsidó vezetők vádolták Pált, és ő védekezett. Félix előtt sem vádolta a vádolóit és most sem tette. Ha akart volna, biztosan talált volna valamit. A vádolók képmutatók voltak. Hiteltelenné tehette volna őket a korrupt ügyeik miatt. Kétszínűek voltak. Ha az érdekeik úgy kívánták, akkor hízelegtek, de valójában gyűlölték az elnyomókat. Elzavarták volna az elnyomókat, de csak akkor, ha megmarad a befolyásuk. Több

Apostolok cselekedetei 20, 1-13 | |
Először egy hosszadalmas felsorolást találunk arról, hogy Pálék merre jártak. A 7. verstől pedig elbeszéli, hogy milyen nagy csoda történt Troászban. Pál 3. missziós útjából az efézusi és a troászi események tárulnak fel. Kevés szó esik arról, hogy ezen kívül hova ment még Pál, csak a tartományok nevei szerepelnek. Efézusban 3 évig volt Pál, és innen írta az 1. Korintusi levelet. A 2. Korintusi levél Macedóniában született, a Római levél pedig Korintusban. Több

Apostolok cselekedetei 15, 36-41 | |
A mút héten arról volt szó, hogy időnként nem elég üzenet küldeni, hanem személyt is kell küldeni. Isten megtehette volna, hogy küld egy üzenetet, hogy megbocsát, de Ő elküldte a fiát, Aki áldozatul adta magát és elvette a bűneink büntetését. Pál apostolnak három missziós útjáról tudunk. Kettőre Barnabással ment. Közben magukhoz vették Barnabás unokatestvérét, Márkot. Az első állomás Ciprus volt, Barnabás otthona. Itt nem alakultak gyülekezetek, de a helytartó megtért. Kisázsiába, Antiókiába utaztak, ahol berobbant a missziós munka. Több

Apostolok cselekedetei 10, 24-48 | Apostolok cselekedetei 10, 24-48 |
Péter és Kornéliusz életét tanulmányozzuk,,.

A Szentlélek ígérete az Ószövetségben | Ján. 8,3 |
A különböző felekezetek ugyanazt tanítják a Szentháromságról …

  1. zsoltár
| 91. zsoltár |
Isten megőrzi az övéit, …

Jézus vére | Zsidókhoz írt levél 9, 11-28 |
Jézus vére …

Elveszíthető-e az üdvösség
Elveszíthető-e az üdvösség?

Kik mehetnek be a nyugalom helyére? | Zsidókhoz írt levél 3: 7-19 |
A 95. Zsoltárból idéz a Zsidókhoz írt levél írója,

2 Krón.29, 20-36 | 2 Krón.29, 20-36 |
Izráel a király vezetésével engesztelő áldozatot mutatott be. Annyi áldozatot mutattak be, hogy a papok és a léviták alig győzték. Isten ma is vezetni akarja az ő népét. Téged is szeretne vezetni. Krisztus, mint főpap jött el. Vezetni akar minket. Egész nap folyt az áldozat. Mégsem volt tökéletes ez az áldozat. A mi Főpapunk viszont tökéletes áldozatot mutatott be a halálával. Jézus mindenét feláldozta érted. Nem tudjuk kiérdemelni. Kegyelemből üdvözülünk. Ez ajándék. Több