Sam E

1 Királyok 19, 9-18 | Biblia |
Damaszkus híres, áldott hely. 2 folyó volt ott. A sivatagban van, de a víz miatt sok növény is van. Damaszkusz, ahol a megváltás kezdődött. Pál nem is tudta ezt, amikor oda ment. Illésnek is ide kellett mennie. Vannak pillanatok, amikor elbizonytalanodunk. Amikor a 72 tanítvány visszatért Jézushoz a démonok legyőzése után, Jézus azt mondta nekik, hogy annak örüljenek, hogy a nevük fel van írva a mennyben. Az egyedül maradt antilopot kapja el az oroszlán. Több

Apostolok cselekedetei 22, 22-30 | |
Pál korábban beszámolt a saját megtéréséről. Amikor a pogányokat emlegette, mérgesek lettek, akik hallgatták. Jézus mindenkit szeret, a pogányokat és a zsidókat is. Aki tisztátalan volt, nem mehetett be a templomba, hanem csak a pogányok udvarába mehetett. Némelyek azt hitték, hogy Pál bevitte a görögöket a templomba. Isten nem csak a zsidók Istene, hanem a pogányoké is. Amikor Isten teremt valamit, joga van hozzá, hogy azt csináljon, amit akar. Ha Isten azt mondja, hogy ugordj, akkor ne azt kérdezd, hogy miért, hanem azt, hogy milyen magasra? Több

Apostolok cselekedetei 19, 22-41 | |
Isten még egy nem hívő embert is tudott arra használni, hogy megmentse Pált. Jónás könyve szerint, több, mint 120 ezer ember nem tudta megkülönböztetni a jobb kezét a baltól. Ez szomorú. Az ostoba ember nem ismeri Istent. Nincs megfelelő értelme. Nincs magukoz való eszük. Nem megfelelően gondolkodnak. Üres fejűek. A tudatlanság az ismeret hiányát jelenti. Az ostobaság nem azt jelenti, hogy nem vagy inteligens. Ha elismered, hogy nem tudsz mindent, akkor javítható vagy. Több

Apostolok cselekedetei 17, 1-15 | |
Pál nem csak egyszer látogatott el Teszalonikába, ami nem volt messze Béreától. A teszalonikaiak nem igazán figyeltek oda arra, amit hallottak. Néhányan lusták voltak. Megtértek, de nem engedelmeskedtek a kormánynak. Úgy gondolták, hogy visszajön az Úr, és csak várták. Az Apostolok cslekedeteinek az írója összehasonlította őket a béreaiakkal, mert azt szerette volna, hogy jobbak legyenek. Jézus azt mondta Péternek, hogy ne aludjon, hanem imádkozzon, de Péter elaludt. Jézus szelíd hangon szólt, hogy itt az idő. Több

Apostolok cselekedetei 15, 22-35 | |
Korábban arról olvastunk, hogy némelyek azt tanították, hogy ha nem metélkednek körül, akkor nincs megváltás. Ez ellene mond annak, amit a Biblia tanít. Valaki elvitelre ételt rendelt, de nem azt kapta, amit rendelt, és nem olyan volt az íze, mint kellett volna. Miután telefonált, hogy reklamáljon, maga a tulajdonos vitte ki neki az eredeti ételt. Néha nem hagyhatjuk, hogy más végezze el helyettünk a munkát. Nem volt elég egy levél, egy személyt is küldtek az atyafiak. Több

Apostolok cselekedetei 13:13-25 | Apostolok cselekedetei 13:13-25 |
A feltámadás dicsőséges. Amit szem nem látott és fül nem hallott, azt készítette Isten az Őt szeretőknek. Isten azért adta a szépséget, hogy egy picit tapasztaljunk abból, amit a mennyben fogunk tapasztalni. Amikor a mennybe jutunk, Jézusra fogunk koncentrálni. Ő csodálatos. Ha bátorítást szeretnél, akkor olvasd az Újszövetséget, mert Jézusról szól! Az Ószövetség nehezebb olvasmány. Jézust keresztre feszítették, ezért a zsidók rosszul érezték magukat. Ha bűnről akartok beszélni, akkor saját magatokról is tegyetek említést! Több


Apcsel. 9, 10-31 | Apcsel. 9, 10-31 |
Pál megpróbálta elkerülni,.

Ámos 1 | Ámos 1 |
Isten nem elégedett

A Szentlélek | Ján. 16, 16-26 |
Jézus meg akarta nyugtatni a tanítványokat