Botond

Gatala 2

2 Mózes 36
Bésaléelt és Aholiábot Isten név szerint elhívta. De voltak mások is,akik nem lettek név szerint megemlítve. Sokszor azt gondoljuk,hogy ha nagy nevek prédikálnak, akkor lesz ébredés. De Isten azokat is használja, akikről mi nem is tudunk. Akár Téged is használ. Megelégszünk-e a névtelen szolgálattal? Ha az Úrnak szolgálok, akkor miért fontos, hogy az emberek lássanak? Ha ez a fontos, akkor valójában nem az Úrnak szolgálok. A névtelen mester emberek végezték a munka nagy részét. Több

2 Mózes 25
A szent sátorra azért volt szükség,mert Isten a népe között akart lakni. Isten Jézusban örökké közöttünk van. Isten mélyebben akar velünk lakozni. Nem a sátor,hanem a benne lakozó Úr a fontos. Mózesnek adakozást kellett hirdetni. A lelki munkának anyagi vonzatai is vannak. Nem kötelező, de ha a szíved indít, adhatsz a tizeden felül is. Mózesék nemes fémeket, fonalakat, dugong (tengeri emlős) bőrt és akácfát gyűjtöttek. Amit a sátorra adakoztak, azt az Úrnak adták. Több

2 Mózes 17
Isten kihozta a népét Egyiptomból,így lettek Isten népévé. A megmaradásukat veszélyeztette az éhség,a szomjúság és az ellenség is. Isten megtartja a népét mindezek között. Isten Téged is meg akar tartani. Magyarországon bő vizű földön élünk. Gazdagok vagyunk vízben. Annak a földnek a vízforrásai rejtve voltak. Az élő vizű kutak mélyén forrás volt. Víz nélkül meghaltak volna. Ahelyett, hogy Istenhez fordultak volna, amikor fölismerték, hogy nincs víz, inkább perbe szálltak Mózessel. Mózes tehetetlen volt. Több

Prédikátor 6
A prédikátor könyve a földi dolgokról szól,arról ami a nap alatt történik. Mi az,ami elhatalmasodik rajtunk? Jó dolgok a gazdagság, a tekintély, a sok gyermek, a hosszú élet, a bölcsesség, az életre valóság. Rossz, ha a meglévő gazdagságot nem tudod élvezni. Vagy ha más élvezi, amiért te dolgoztál. Keserű dolog a szegénység. Tudsz-e örülni annak, amid van? Nem kell magunkat megadni a keserűségnek. Fontos, hogy keressem az igazán fontos dolgokat. Fontosak az emberi kapcsolatok, az, hogy figyeljünk egymásra. Több

Új Izráel
Izráel számára megújulásra lenne szükség. Isten elküldte Jézust,aki Izráel népe közé jött. Jézus Izráel elveszettjeiért jött. Az,hogy valaki Izráel népéhez tartozik, nem jelenti azt, hogy ő Isten gyermeke szív szerint is. Izráel, mint nép nem ismerte fel Jézusban a Messiást. Ez utat engedett a nyugati világban az antiszemitizmusnak. Ma is úgy kell tekintenünk a zsidó népre, mint Isten kiválasztott népére. Az Ószövetségben sem volt mindig a zsidó nép bűntelen, Isten mégis a saját népének nevezte őket. Több

Lukács 9

1 Mózes 2
A teremtés 7. napján Isten megpihent. Isten nem fáradt el abban,hogy megteremtette a földet,egyszerűen megszűnt a teremtő munka. Isten cselekszik, gondot visel a teremtett világról. Megszólít, megtart, megőríz. Isten nem tétlenkedik, mi se tegyük! Munkálkodjunk, tegyünk bizonyságot! A 7. nap áldott és megszentelt, az Istennel való közösség napja. Megszentelem a 7. napot, hogy Vele lehessek? A földnek nincs értelme az ember nélkül. Isten értünk teremtett mindent. Minden a tiéd, minden érted van. Több

1 Kor. 9
A korintusi gyülekezet nem volt ideális gyülekezet. Voltak olyanok,akik Pál ellen zúgolódtak. Voltak,akik úgy gondolták, hogy Pálnak minden gondot meg kellene oldani. Pál azonban nem a gyülekezet rabszolgája. Jézus megjelent Pálnak, így hitelesen tud beszélni róla. Pál nem tulajdonította magának a munkája eredményét. Isten megáldotta Pál munkáját. Az apostolok többsége nős volt, akik a feleségüket is magukkal vitték. A korintusiak elvárták volna, hogy Pál ingyen szolgáljon. Akik a gyülekezetben szolgálnak azoknak járna valami ezért. Több

1 Kor. 3
Isten célja az,hogy a gyülekezet egységben felépülve az ő szent temploma legyen. Együtt vagyunk Isten temploma. Egység csak akkor lesz,ha ezt együtt akarjuk. Ennek az egységben való felépülésnek az eszközei: az ültető azaz az alapot vető építőmester, az öntöző és a ráépítő azaz mi magunk. Isten fölhasznál minket. Jézus Krisztus legyen az alap. Pál átadta a terepet Apollósnak, aki öntözött. A növekedést Isten adja. Ha Jézus az alap, továbbra is rá építs! Több