1 Királyok 20, 1-34

Biblia

Igehirdető: Botond

Sorozat: Próféták a vad időkben

Dátum: November 16, 2025

Isten azt akarja, hogy megismerjük Őt. Akháb a Kármel hegyen látta, hogy Isten tüzet és esőt is tud adni. Akháb nem volt pozitív személy. Ebben a mai igében viszont Isten mellé állt, és kétszer is hatalmaskodni tudott az ellenséggel szemben. Benhadád 32 királyt vett maga mellé és ostromolták Izráelt. Az összecsapás előtt üzenetet küldött Benhadád. Akháb úgy gondolta, ha megegyezik vele, megmarad az országa. De ne gondold, hogy az ellenséggel meg lehet alkudni! Egyre többet kér! Amit másodszorra kért Benhadád, az már Akhábnak is sok volt. Akháb üzenetétől Benhadád haragra gerjedt. Honnan vett Akháb hirtelen ehhez a bátorságot? Akkor szeppentek meg, amikor az ellnség fölsorakozott a város alatt. A próféta azt mondta, hogy Isten a kezükbe adja az ellenséget, hogy megtudják, hogy az Úr az Isten. És így lett. Benhadád elmenekült. Isten megmutatta Akhábnak, hogy Ő az Isten, de megtanulták-e? A pogányok úgy gondolták, hogy Izráel Istene a hegyek Istene. Akháb nem követte teljes szívvel az Urat, szüksége volt arra, hogy jobban megismerje. Egy év múlva ismét eljött az ellenség. Izráel csak kicsi sereggel rendelkezett, de Isten Akháb mellé állt, hogy megtudják, hogy Ő az Isten. Még a természet erői is összefogtak az arámok ellen, a földrengés rájuk döntötte a falat. Benhadád Akhábnak köszönhetően menekült meg. Az Úr megmutatta Akhábnak, hogy Ő nem csak a hegyek Istene. Sőt Akháb azt is megtudhatta, hogy Isten a kegyelem Istene, Aki nem akart lemondani Akhábról. Isten nem akar lemondani senkiről sem! Akháb nem ezt érdemelte, de megismerhette szabadító Urát. Ne azon mérd le, hogy milyen a kapcsolatod Istennel, hogy hogyan mennek a dolgaid! Ha rosszul mennek a dolgaid, akkor még jobban kapaszkodj Istenbe! Keressük Istent, és igyekezzünk Hozzá még közelebb kerülni! Hiába való volt Isten kegyelme, mert Akháb egész családjának meg kellett később halnia a gonoszságuk miatt. A mi életünkben célba ér-e, hogy Jézus áldozatul adta magát? Bárcsak megismernénk Jézust egyre jobban! Érjen célba Isten kegyelme az életünkben! Ö meg akarja magát ismertetni velünk!