Apostolok cselekedetei 20, 1-13

Igehirdető: Botond

Sorozat: Pál és Péter

Dátum: Április 27, 2025

Először egy hosszadalmas felsorolást találunk arról, hogy Pálék merre jártak. A 7. verstől pedig elbeszéli, hogy milyen nagy csoda történt Troászban. Pál 3. missziós útjából az efézusi és a troászi események tárulnak fel. Kevés szó esik arról, hogy ezen kívül hova ment még Pál, csak a tartományok nevei szerepelnek. Efézusban 3 évig volt Pál, és innen írta az 1. Korintusi levelet. A 2. Korintusi levél Macedóniában született, a Római levél pedig Korintusban. Pál pünkösdre Jeruzsálembe akart érni, de ez az időszak a zsidóknál a nagy zarándoklat ideje volt. Ilyenkor a diaszpórákból rengeteg zsidó ment Jeruzsálembe. Pál Korintusból északnak indult gyalog, hogy elkerülje azokat, akik merényletet akartak elkövetni ellene. Troászban úrvacsorai istentiszteletet tartottak. Itt vasárnap este jöttek össze. Együtt étkeztek, hallgatták az igét, és kiszolgáltatták az úrvacsorát. A görög szövegben egy szó szerepel az 1., a 2., és a 12. versben szereplő kifejezésekre, amit a magyar úgy fordít, hogy bátorította, intette, és megvígasztalódtak. Ennek a szónak gazdag jelentése van, sokféleképpen fordítjuk. Istennek az a célja, hogy a Szentlélek által bátorítsa, intse a gyülekezetet. Ezt általunk akarja megtenni. Hogyan? Az igehírdetés által. Pál ezért a fél életét utazással töltötte. Sokszor gyalog ment. Az ige hírdetése által tartatnak meg a hívők, hitre jutnak. Ezért hajlandó volt Pá éjjel nappal menni, és szenvedni. Találkozni akart az emberekkel, hogy erősítse őket. A Szentlélek üzenete megjelent, és behatolt a szívekbe. Ehhez nem csak Pál kellett, hanem szükség volt az ige hallgatókra is, hogy akarják befogadni az igét. A kis rigók semmit nem tesznek a táplálékért, hanem csak várják. Sokszor mi is így vagyunk. Azt gondoljuk, hogy ha nem kapunk semmit, akkor az az igehírdető hibája. Pedig, ha éhesen megyek, és kérem, hogy szóljon hozzám az Úr, akkor a legrosszabb igehírdetésből is kaphatok üzenetet, ami erősít. Nem az igehírdető táplál, hanem a Szentlélek, Aki minden edényt tud használni. Pál kérte, hogy imádkozzanak érte, hogy adassék neki szó, amikor megnyitja a száját. Ha nem imádkozunk az igehírdetőért, akkor ne csodálkozzunk, ha nem kapunk üzenetet. A 2. eszköz az úrvacsora, amiben erősít minket az Úr. A lényeg a közösség. Az úrvacsorai alkalommal közösségben vagyunk az igével, a megfeszített és feltámadott Krisztussal, és egymással is. Az úrvacsora nem csak egy emlékvacsora, nem csak egy szertartás. Az igazi közösség átélésének a lehetősége. A 3. lehetőség pedig a Szentlélek látható megnyílvánulásai. A lényegi munkát úgy végzi a Szentlélek, hogy az nem látható. Nem látható a bűnbánat, vagy a bűnbocsánat. Ezek a legfontosabb munkái a Szentléleknek. A látható megnyílvánulások pedig a betegek meggyógyulása, a halottak feltámadása. Ezek által az Úr Jézust ismerjük meg jobban, ezek erre irányulnak. Nem azért használ a Szentlélek, hogy Téged dícsérjenek, hanem hogy Jézust. A troászi eset is erre példa. Sokáig együtt voltak. Eutikusz kiült az ablakba, elaludt és lezuhant. El lehet aludni akkor is, ha a Szentlélek jelen van. Veszélyes elaludni, amikor a Szentlélek munkálkodni akar. Az atyafiak kétségbe estek. Mi is hasonlóan viselkednénk. Pál lement és átölelte a fiút. Az élete benne van, mondta Pál. Lukács, aki leírta mindezt, orvos volt. A fiú feltámadt, a Szentlélek visszaadta az életét. Ez volt a látható csoda. Pálhoz vagy a troászi gyülekezethez hasonlítunk? Várjuk a csodát? Hol a Szentlélek ereje az imdságunkban, az életünkben? Ha nem imádkozunk érte, akkor nem fogjuk megtapasztalni, hanem erőtlenek maradunk. Istennek nem az az akarata, hogy a halál uralkodjon, hanem hogy életre keljenek a holtak. Arra hívott el Isten, hogy legyünk olyanok, mint Pál. Járjunk naponta az Úrral!