Apostolok cselekedetei 27, 27-44

Biblia

Igehirdető: Máté

Sorozat: Pál és Péter

Dátum: Szeptember 7, 2025

Sodródásról, hajótörésről van itt szó, ami negatív témának tűnik. Milyen bátorítást lehet ebből kapni? Miért hagyta Isten a hajótörést, ha ott volt Pálékkal? Pálnak jó volt a lelki állapota. Tudta, hogy a császár elé kell állnia, és hogy egy szigetre fognak kivetődni. Lukács úgy látta, hogy elveszett a megmenekülés minden reménye. Emberileg ez volt várható. Pedig Lukács nagy hívő volt. Pál tanítása hatalommal tudott hatni. Sokféleképpen bátorította Pál a hajóban lévőket. Rajtunk ez hogyan segít? Hol érhető tetten a Szentlélek munkája? Hitük és bizalmuk volt Istenben minden helyzetben. Mások hite fölbátorít minket. A Szentlélek még nem hívőket is irányíthat. Pál fogvarartójára is hatott Pál bátorítása. Pál arra bíztatta őket, hogy egyenek, és megerősödtek fizikailag. Pál próféta volt. Olyan dolgokat jelentett ki, amit nem tudtak a többiek. Pál tudott-e mindent? Nem. Mint ahogy mi sem. Mit látott? A következő lépést, amit látnia kellett. Sokszor zavar minket, ha Isten nem avat be bennünket mindenbe. Van-e okom reményre, ha nem látok mindent? Van ok a reménykedésre, és a reménytelenségre is, amire a világ szolgáltat okot. Isten úgy bánik-e velem, mint ahogy szeretném? A gyermekeket sem avatjuk be minden részletbe, ezzel óvjuk őket. Bizalmuk van a szülők iránt. Megtapasztalták, hogy bízhatnak bennük. Egyre több mindenre válunk képessé. A hit nem elvárás. A bizalom a kapcsolat folyamán érő gyümölcs. Ha valakiben több a hit, nem biztos, hogy könnyebbek a körülményei, de képes meglátni Isten hatalmát ott is, ahol én nem látom. Nem olyannak kell lennünk, mint Pál, hanem önmagunknak kell lennünk! Hogyan példa Pál? Istennek nem alantasabb a mi problémánk, mint Páléké. A Te problémád is számít Istennek! A valóságos hiteden felül csak vak hitet tudsz produkálni. A hitet nem lehet emberi erővel összetákolni. A hit Isten által születik, az igével és az Istennel való kapcsolat által. Pál igérettel is bátorította őket, hogy mire lesznek képesek, ha nagyobb hitük lesz, csak legyenek vele. Nekünk is van igéretünk. Ez által a hit által lesz valóság. Nem kell másokhoz vizsonyítanunk. Jézust kell látnunk! Fontos, hogy kivel haladunk, és ki felé haladunk? Találkoztunk Isten beszédével. Megtapasztaltuk az örök élet erőit. Pál is ismerte Isten beszédét. Komoly vallásos ember volt. A korábbi ismereteit jó alapra tudta építeni. Ismerte a Szentlélek erejét. Ami erőnk nem abban rejlik, hogy mindent tisztán látunk. Gyermeki bizalomra van szükség. Elég, ha a lépcső első foka ragyog a fénytől, ha a lépcső tetején ott van Isten. A menyország erejét megtapaszalhattuk. Elég a következő lépést látni. Rajtad múlik, hogy rálépsz-e a következő lépcsőfokra, ha nem is látod az egész lépcsőt. Az Úr ott van az út végén a sodródásban is. Vígaszunk az örökkévalóság Istene. Ha semmit nem látunk is, az Istennel való közösség tudata mindent jelent. Nem csak ebben a földi életben reménykedünk. Itt van velünk Isten. Ezt kell látnunk! A hit hőseinek mély kapcsolata van Istennel. A hívő ember Krisztust látja. És Ő megmutatja a következő lépést. Nem kér többet, mint amire képes vagy a hited által. Saját lépésünket kell megtennünk, nem a másokét! Nem az Ő hatalma nélkül kell ezt megtennünk. Nem biztos, hogy ez cselekedet. Lehet, hogy valamit abba kell hagyni, vagy el kell engedni, vagy meg kell bocsátani. Isten felé fordulhatsz, hogy jelentse ki magát. Az utunk végén ott van Isten, de ennek ára volt. Krisztus győzelme! Minden ajándék Isten kegyelméből fakad, az örök életünk is. Jézus engedelmessége kellett ehhez. Nem érdemeljük meg, mégis jár nekünk, ne mondjunk le róla! Tegyünk le minden terhet, és megtapasztalhatjuk szereteté