Sion

Igehirdető: Balázs

Dátum: Január 25, 2026

A két király: Ácháb, Izrael királya és Józafát, Júda királya együtt vonult harcba Rámót-Gileád ellen.

A két király élete teljesen más irányt vesz: Ácháb esetében beteljesedik a profécia (amit Illésen keresztül kapott a király), valóban kutyák nyalták fel a vérét. Józafát viszont megmenekül (a 2Krón szerint), de Jéhu látnok figyelmezteti, nem kedves Isten előtt, hogy Áchábot segítette. Ha jobban megvizsgáljuk, mit ír a Szentírás kettejük pályájáról, nem ez a legfontosabb különség. A 2Krón szerint Józafát Isten útján járt, Isten akarata szerint élt, bár az Úrnak néha figyelmeztetnie kellett, mint pld. az Áchábbal együtt való háborúzás miatt. Isten igéje mégis azt mondja róla: Isten vele volt. Áchábról viszont ezt egyáltalán nem lehetett elmondani, bár Isten jó néhány alkalommal figyelmeztette prófétái által.

Józafát kereste Isten akaratát, az ő szívét formálta is az Úr, sőt a népét is visszavezette Istenhez, akiket taníttatott és maga is tanított a törvényre, az Írások, így Isten igéje ismeretére, ami az ő életét is átformálta.

Vizsgáljuk meg jobban ezt a “különbséget”.

Számunkra adatott egy tökéletes, csodálatos segítség: Jézus Krisztus, akiről azt mondja a Szentírás János evangéliuma elején, hogy Ő a megtestesült Ige, Isten Igéje. Hogyan szól Isten Igéjéről még a Biblia?

Isten Igéje eleven és hatékony, ahogy Pál szól róla a Zsid 4,12-ben.

Gyönyörűen beszél erről a hatékonyságról az Iz 55,10-11: “Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér vissza oda, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok és véghezviszi, amiért küldtem.”

Karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük, most is ünnepeltük. Ahogy Izajásnál olvassuk: az Ige Istentől jön, Jézus valóban az Atyától jött, és világra jövetele, élete, értünk vállalt kínhalála és feltámadása, megdicsőülése mind az Atya akarata szerint történt, Jézus az Atyának rendelte teljesen alá magát. “Beteljesedett” (Jn 19,30) hangzik el utolsó szava a kereszten. Elvégzett mindent abból, amit az Atya rábízott, valóban nem tért vissza hozzá eredménytelenül, véghezvitt mindent. Hány életet formált át, formál ma is át, ad új kezdetet, gyógyulást, reményt, szabadságot, valóban eleven és hatékony Jézus, Isten Igéje.

Isten általa, benne mindig véghezviszi az Ő akaratát. Ha számodra is mondott, ígért valamit, biztos lehetsz benne, hogy az be fog teljesedni, Isten része mindig biztos az Ővele való kapcsolatunkban. Az Advent (ami azt jelenti: érkezés), az Úr eljövetelére készülés és maga a Karácsony ünnepe is Isten biztos ígéretét fejezi ki, hogy Ő meg fog érkezni, hogy számíthatunk Rá. Így volt ez több mint 2000 éve is, látszólag minden és mindenki összefogott ellene, de megszületett a Megváltó Betlehemben, Dávid városában és bár az élete veszélyben forgott, mégis megmenekült Heródes király minden mesterkedése ellenére is. Élete során állandóan elutasítottságot, kirekesztettséget élt át (ahogy az Iz 53,3 szól róla: “megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia”), mégis hűségesen véghezvitte a megváltás művét. Jézus eljövetele Isten ígéreteinek, a róla szóló próféciáknak a beteljesülése volt. Milyen áldottak vagyunk, hiszen számunkra Jézus Krisztus teljesen be tudja mutatni, milyen az Isten; Jézusban minden gazdagsága a mienk lehet. Maga a Szentírás tanúskodik Jézusról, hiszen az Ószövetséget azért kaptuk, hogy felismerjük, az Újszövetséget pedig, hogy megismerjük Őt.

Józafát olyan király volt, akiről elmondható volt, hogy Isten vele volt. Jézus hűséges, irántunk való szeretetének hála, mi is meg vagyunk erre hívva. Isten oldala ebben biztos, Ő hűséges, kitartó, nem akar lemondani rólunk (még ha mi értéktelennek érezzük is magunkat), Ő keres bennünket, mert azt akarja, hogy soha ne kelljen többé Nélküle éljünk. Igen, Isten része biztos. Ha hagyjuk, Ő elvégzi, amit tervez az életünkben. Igen, a mi oldalunk, a mi választásunk a kérdéses. Hagyjuk-e Istennek, hogy megtaláljon és megmentsen? Az evangélium tanúsága szerint Jézus a nélkülözők, a rászorulók barátja. Ha ezeket az igerészeket halljuk, olvassuk, elsőre biztosan a szegényekre, a betegekre, az árvákra, fogyatékkal élőkre gondolunk például. Pedig Isten szemszögéből nézve egészen más ez a kör, mások a rászorulók, nélkülözők, elveszettek. Az Ő szemében mi is azok vagyunk. Azok, akiknek a jó Pásztorra van szükségük, arra, aki képes és ott hagyja a 99-et, hogy megkeressen és képes volt arra is, hogy odaadja még az életét is, hogy megmentsen. Hogy megismerd és megszeresd az Ő hangját, hogy ha hív, vezet, megbízz Benne és kövesd őt.

Ácháb példája komoly figyelmeztetés mindannyiunk számára. Nem elég, ha olyan emberekkel, testvérekkel vesszük körül magunkat, akik ismerik az Úr hangját és hallgatnak rá. A király akárhány prófétával vehette körbe magát (ráadásul ezek a próféták nem is hallgattak Istenre), ez még nem segített rajta, nem mentette meg. Helyetted sem tudja más megharcolni a hited harcait, a Krisztusban való új életed növekedésének harcait. Nincs komfortos és egyben üdvösségre vezető út, csak a szűk kapu nem vezet a pusztulásba (Mt 7,13), ahogy Jézus is figyelmeztet. A hited útja az Istennel való személyes és élő kapcsolatodon alapul.

Izrael királya hiába volt olyanok társaságában, akik az Úrra hallgatva figyelmeztették, ugyanolyan vak és süket volt mint Heródes király és az udvarában vele levő írástudók és főpapok, akik bár ismerték és idézték is a próféciát a Messiás eljöveteléről (a Mt 2,6 tanúsága szerint), mégsem ismerték fel, amikor eljött.

Józafát élete példájából pedig bátorítást tudunk meríteni. Ő, bár többször letért a (a 2Krón szerint) Isten útjáról, mégis ez után is Isten akaratát kereste, nem fordult el tőle. Istenre nem csak akkor van szükségünk, amikor először találkozunk Vele, az Ő szeretetével és megtérünk. Később is ugyanolyan fontos, hogy keressük, hallgassuk, kövessük, még ha csalódunk is néha. Csalódunk Benne, saját magunkban, vagy éppenséggel azokban, akik a legközelebb állnak hozzánk. Lehet, hogy néha lekanyarodunk az Ő útjairól, lehet, hogy el is bukunk. A Krisztus által szerzett új életünkben is fel kell növekednünk, nem vagyunk hiba nélküliek, ugyanúgy rászorulunk az Úr irgalmára. Isten, ha rá figyelünk, arra hív, hogy az Ő szempontjából, az Ő szemszögéből nézzük a saját életünket: Isten gyermekei vagyunk, akik még tanulják Istentől kapott, az Isten terve szerint való életüket jól élni. Ehhez mindig be tudjuk hívni Istent az életünkbe és szükségünk is van Rá. Ő, ha engedjük, Igéje által meg fogja szentelni, át fogja formálni életünket, és Szentlelkét adja, hogy képesek legyünk mellette kitartani. Így leszünk olyanok, mint Józafát: azok, akikkel Isten van.

Ámen.

The two kings—Ahab, king of Israel, and Jehoshaphat, king of Judah—went out to battle together against Ramoth Gilead.

The two kings’ lives take completely different directions. In Ahab’s case, the prophecy comes true—the one he received through Elijah. Dogs really licked up his blood. Jehoshaphat, on the other hand, escapes (according to 2 Chronicles). But Jehu the seer warns him that it isn’t pleasing in God’s eyes that he helped Ahab. If we look more closely at what Scripture says about the paths of the two, this is not the most important difference. According to 2 Chronicles, Jehoshaphat walked in God’s ways and lived according to His will, although the Lord sometimes had to warn him—for example, because of his involvement in a war alongside Ahab. Yet God’s Word says this about him: God was with him. As for Ahab, this could not be said at all, even though God warned him on several occasions through His prophets.

Jehoshaphat, on the other hand, sought God’s will. The Lord shaped his heart, and he even led his people back to God. He had them taught, and he himself taught them the law, the Scriptures, so that they could know God’s word—which also shaped his own life. Let’s look more closely at this “difference.”

God’s Word is alive and active, as Paul speaks of it in Hebrews 4:12. Isaiah 55:10-11 speaks beautifully about this activeness: “As the rain and the snow come down from heaven, and do not return to it without watering the earth and making it bud and flourish, so that it yields seed for the sower and bread for the eater, so is my word that goes out from my mouth: It will not return to me empty, but will accomplish what I desire and achieve the purpose for which I sent it.”

At Christmas, we celebrate the birth of Jesus Christ, who, according to John, is God’s Word. As we read in Isaiah: the Word comes from God. Jesus truly came from the Father, and His coming into the world, His life, His suffering and death for us, His resurrection, and His glorification—all of it happened according to the Father’s will. Jesus completely surrendered Himself to the Father. “It is finished” (John 19:30) are His final words on the cross. He finished everything the Father entrusted to Him. He truly did not return to Him empty, but accomplished everything. How many lives He has transformed, how many He is still transforming today—giving new beginnings, healing, hope, and freedom. Jesus, the Word of God, is truly living and active.

God always accomplishes His will through Him and in Him. If He has spoken to you as well, if He has promised you something, you can be sure it will be fulfilled. God’s part is always certain in our relationship with Him. Advent—which means “coming”—the season of preparing for the Lord’s coming, and even the celebration of Christmas itself, all express God’s sure promise that He will come, that we can count on Him. This was already true more than two thousand years ago. Although it seemed that everyone was against Him, the Saviour was born in Bethlehem, in the city of David. And even though His life was in danger, He was rescued from all the schemes of King Herod. Throughout His life, He experienced constant rejection and exclusion (as Isaiah 53:3 says about Him: “He was despised and rejected by mankind, a man of suffering”). Yet He faithfully carried out the work of redemption. The coming of Jesus was the fulfilment of God’s promises and the prophecies spoken about Him. How blessed we are, because for us Jesus Christ fully reveals what God is like—and in Jesus, all His riches can become ours.

Jehoshaphat was a king about whom it could be said that God was with him. And through the faithful love of Jesus toward us, we are called to the same thing. God’s part is certain in this. He is faithful, He is patient. He does not want to give up on us—even when we feel worthless. He seeks us, because He wants to be part of our lives, and He wants us never to have to live without Him. Yes, God’s part is certain. If we allow Him, He will accomplish what He has planned for our lives. If we allow Him. Yes, our part, our choice is the real question. Will we allow God to find us and to save us?

According to the testimony of the Gospel, Jesus is a friend of the poor and the needy. If we hear or read these Bible passages, we probably think first of the poor, the sick, the orphans, or people with disabilities. But from God’s perspective, it’s quite different—who the needy, the poor and the lost really are. In His eyes, we are those ones too. We are the ones who need the Good Shepherd, who is willing to leave the ninety-nine to search for us, and who was even willing to give His life to save us. He wants us to know and love His voice, so that when He calls, we follow, trust Him, and obey Him.

Ahab’s example is a serious warning for all of us. It’s not enough to surround ourselves with people, with brothers and sisters who know the Lord’s voice and listen to Him. The king could surround himself with any number of prophets—and besides, these prophets didn’t even listen to God—it didn’t help him. It didn’t save him. Nobody else can fight the battles of your faith for you, or the battles in the growth of your new life in Christ. There is no comfortable path that leads to salvation. Only the narrow gate doesn’t lead to destruction (Matthew 7:13), as Jesus also warns us. The path of your faith is built on your personal, living relationship with God.

The king of Israel, even though he was surrounded by those who listened to the Lord and gave him warnings, was just as blind and deaf as King Herod and the scribes and chief priests in his court. They knew the prophecy about the coming Messiah and even quoted it (as Matthew 2:6 tells us), yet they failed to recognize Him when He came.

From the example of Jehoshaphat’s life, we can draw encouragement. Even though he strayed from God’s ways several times (according to 2 Chronicles), he continued to seek God’s will and did not turn away from Him. We don’t only need God when we first encounter Him, experience His love, and repent. It’s just as important later to keep seeking Him, listening to Him, and following Him—even when we get disappointed. We get disappointed in Him, in ourselves, or even in those closest to us. Maybe we sometimes veer off His paths. Maybe we even fall. Yes, even in the life we’ve gained through Christ, we have to grow. We’re not without fault. We’re just as dependent on the Lord’s mercy. If we pay attention to God, He calls us to look at our lives from His perspective. We are His children, still learning to live the life He has given us according to His plan. For this, we can always invite God into our lives—and we need to. If we allow Him, He will sanctify and transform our lives through His Word, and He will give us His Holy Spirit so that we can remain steadfast with Him. This is how we become like Jehoshaphat: those with whom God is. Amen.