Pál És Péter

Apostolok cselekedetei 13:13-25 | Apostolok cselekedetei 13:13-25 |
A feltámadás dicsőséges. Amit szem nem látott és fül nem hallott, azt készítette Isten az Őt szeretőknek. Isten azért adta a szépséget, hogy egy picit tapasztaljunk abból, amit a mennyben fogunk tapasztalni. Amikor a mennybe jutunk, Jézusra fogunk koncentrálni. Ő csodálatos. Ha bátorítást szeretnél, akkor olvasd az Újszövetséget, mert Jézusról szól! Az Ószövetség nehezebb olvasmány. Jézust keresztre feszítették, ezért a zsidók rosszul érezték magukat. Ha bűnről akartok beszélni, akkor saját magatokról is tegyetek említést! Több

Apostolok cselekedetei 13, 4-12 | Apostolok cselekedetei 13, 4-12 |
Pál és Barnabás elmentek Ciprusra. Körbejárták, és elmentek a nyugati partra Páfoszig, ami gyönyörű hely homokos tengerparttal, pálmafákkal. Pálék szolgálni mentek oda, hogy gyülekezeteket alapítsanak, és bizonyságot tegyenek. Pál eljutott a helytartóhoz is, ami a Szentlélek által vált lehetségessé. Elimás hamis próféta akadályozni próbálta Pálékat, de Pál vaksággal sújtotta. Vannak olyan szituációk, amikor nem tűrhetjük el az ellenség jelenlétét. Jó lenne, ha az életünk olyan diadalmas lenne, mint Pálé. Isten nem távolít el minket a világból hanem lehetőséget ad arra, hogy diadalmas életet éljünk. Több

Apostolok cselekedetei 12, 1-23 | Apostolok cselekedetei 12, 1-23 |
Az Apostolok cselekedetei tele van izgalmakkal. Az apostolok nem tétlenkedtek, hanem cselekedtek. A tétlenség hitvány dolog. Az apostolok imádkoztak és böjtöltek. Különböző emberek voltak, mégis együtt voltak. Látszólag nem tettek semmit. Hazamentek feltöltődni Szentlélekkel. Olyan a Szentlélek, mint az üzemanyag. Az apostolok nem saját erőből tették, amit tettek. A Szentlélek erejére van szükségünk! A missziózás fontos volt az apostolok számára. Időnként haza kell menni, feltöltődni, tankolni az imádsággal és a böjtöléssel. Több

Apostolok cselekedetei 12, 1-23 | Apostolok cselekedetei 12, 1-23 |
Legutóbb arról volt szó, hogy hogyan növekedett a gyülekezet. Most azt látjuk, hogyan tudja az Úr a rossz dolgokat jóra fordítani. Az üldöztetés nem ért véget. A király kegyetlenül bánt a keresztényekkel. A király a nép kedvében szeretett volna járni. Van, amikor mi is hajlunk arra, ami kedvező a számunkra. Igazolni akarjuk magunkat. Előfordul, hogy magunkat toljuk előre. Péternek szilárd volt a hite. Istentől várta a megoldást. Péter valószínűleg imádkozott és közben elaludt. Több


Apostolok cselekedetei 11, 1-18 | Apostolok cselekedetei 11, 1-18 |
Pál megpróbálta elkerülni,.

Apostolok cselekedetei 10, 24-48 | Apostolok cselekedetei 10, 24-48 |
Péter és Kornéliusz életét tanulmányozzuk,,.

Apostolok cselekedetei 10, 1-23 | Apostolok cselekedetei 10, 1-23 |
Pál megpróbálta elkerülni,.

Apostolok cselekedetei 9, 31-43 | Apostolok cselekedetei 9, 31-43 |
Pál megpróbálta elkerülni,.

Apcsel. 9, 1-9 | Apcsel. 9, 1-9 |
Pál megpróbálta elkerülni,.