Sion

Lukács 12:13–21

¹³ Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: „Mester,mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” ¹⁴ De ő így válaszolt: „Ember,ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?” ¹⁵ Azután ezt mondta nekik: „Vigyázzatok,és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” ¹⁶ Aztán példázatot mondott nekik: „Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, ¹⁷ ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. ¹⁸ Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet,nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, ¹⁹ és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem,sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! ²⁰ Isten azonban azt mondta neki: Bolond,még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? ²¹ Így jár az,aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.”

Textusunk első két versében találkozunk egy emberrel,akinek valószínűleg meghalt az apja, de az örökség helyett örökösödési perpatvar vár rá.

A korabeli örökösödési jog szerint az elsőszülött két részt kap,minden további fiúgyermek pedig egy-egy részt kap az örökségből.

Azt nem tudjuk,pontosan mi a háttér, csak azt, hogy a testvére nem akarja megosztani vele az örökséget. De hogy ez azt jelentené, hogy kevesebbet kapott volna, mint ami jog szerint illeti, vagy kevesli a jog szerint ráeső részt, és szeretne egyenlő részben részesedni, esetleg teljesen ki volt semmizve, nem tudjuk.

Alapvetően semmi különös nincs abban,ha valaki szeretné, hogy igazságosan osszák el az örökséget. Persze, hogy mi az igazságos, sokszor a család, akarom mondani az örökösök, nem tudják önmaguk eldönteni. Ma Magyarországon elég jól van ez szabályozva. Nincs vele sok tennivaló – persze rengeteg szaladgálással és fejfájással jár – a közjegyző elintéz mindent, csak győzzük kivárni. Mégis sokszor elégedetlenek az örökösök, s egyhamar bíróságra rángatják egymást. Aztán az évekig tartó pereskedés során a korábbi, családi szeretetet felváltja a mindent és mindenkit megmérgező gyűlölet. Ki tesz ilyenkor igazságot? Ki tudja kibékíteni a testvéreket, ki tudja elintézni, hogy mindenki úgy érezze, méltányos egyezség jött létre?

Jó vasárnapi iskolás hívőként rögtön rávágjuk,hogy: Jézus!!!

S ez a mi emberünk ezt is teszi. Jézushoz fordul. Mi is ezt tennénk hasonló helyzetben. Imádkoznánk: – Uram,látod, milyen igazságtalanság történt! Add, hogy a testvérem megossza velem! Te tudod,milyen nagy szükségem van azokra az anyagiakra.

De a legnagyobb megrökönyödésünkre Jézus elhajtja. Nem is valami finoman: – Ember,ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?

Pedig a régi zsidóságban ez teljesen megszokott volt. Ha örökösödési viszály állt elő,akkor egy tekintélyes rabbit kértek fel, hogy legyen bíró és osztó. Így azt is mondhatnánk, emberünk megtisztelte Jézust. Tekintélynek tartotta, akinek a szava eldönti az élet legnehezebb, legmegosztóbb problémáját is.

De Jézus nem akar bíró lenni a mi kicsinyes veszekedéseinkben. Hanem ő az a bíró,aki majd az ítélet napján megítéli kicsinyes veszekedéseinket, a szívünket, lelkületünket, amivel torzsalkodtunk és nem engedtünk. Hogy inkább választottuk az ellenségeskedést, a békétlenséget, minthogy elszenvedve a kárt, áldást mondva, békességet teremtsünk.

A következő versben Jézus összefoglalja,hogy miért utasította el a hozzá forduló emberünket. Talán meglátta a szívében azt, amit senki más nem látott, amit a jogos vagy jogosnak vélt, igazságosság eltakart? A kapzsiságot. Mert lehet úgy is kapzsi az ember, hogy csak olyanra vágyik, ami megilleti.

Nem tudjuk,mekkora lehetett az örökség. Talán akkora, hogy ha megkapja emberünk, attól kezdve bőségben élhetett volna. A görög szövegben a kapzsiságot kifejező szót úgy lehet körülírni magyarul, hogy „többem legyen”, „többet birtokoljak”. El egészen addig, hogy bőségben éljek. A görög szöveg szerint túlcsorduló, túláradó bőségben, azaz luxuskörülmények között. Hogy ne csak a szükségesek legyenek meg, hanem dúskáljak a fölöslegben.

Ismerjük-e azt az érzést,hogy de jó lenne, ha nem kéne dolgoznunk? Persze nem tétlenségre vágyunk, hanem arra, hogy azt csináljuk, aminek értelmét látjuk, amit szeretünk. Hogy ne azért kelljen gürcölnünk, végezni az értelmetlen munkahelyi robotot, hogy a fogunkhoz verve a garast se jöjjünk ki egyik fizetéstől a másikig. Hogy ne csak bámuljuk a kasszánál az előttünk álló teli bevásárlókocsiját, hanem végre mi is megengedhessük, mi szem-szájnak ingere, amire vágyunk, amire a gyerekeink vágynak. Az önmagában nem baj, ha időnként átvillannak ilyen gondolatok a fejünkben. De Jézus azt tanácsolja, őrizkedjünk, hogy ne hatalmasodjék el rajtunk ez az érzés.

És ezt a tanácsot megerősíti egy példázattal,amit nevezhetnénk akár tanmesének is.

Ha Magyarországon tanított volna Jézus pár évszázaddal ezelőtt,így hangozna:

Egyszer volt,hol nem volt, volt egyszer egy gazdag ember. Éjt nappallá téve dolgozott, sosem pihent, még a falatot is megvonta a szájától. Szüntelenül keserves képpel járt-kelt, mint aki gyűlöli a munkát, mégsem tudja vagy akarja abbahagyni. Kora reggel kiment a földre, késő estig szántott, vetett, kapált, gyomlált, öntözött, aratott, szüretelt. Mikor minek volt itt az ideje. Meg is lett az eredménye. Annyit termett a földje, hogy el sem fért a magtárban, csűrben, pajtában, pincében, kamrában, padláson.

– Mit csináljak? – morfondírozott magában. – Itt fog tönkremenni,hiába dolgoztam, ha nem fér el a magtárban, csűrben, pajtában, pincében, kamrában, padláson. – Majd a homlokára csapott, mint aki feltalálta a spanyolviaszt: – Megvan! Lebontom a magtárat, csűrt, pajtát, pincét, kamrát, padlást. És építek nagyobb magtárt, csűrt, pajtát, pincét, padlást. És odahordom a gazdagságom!

Végre nem kell keserves képpel,éjt nappallá téve dolgoznom, kora reggel kimennem a földre, késő estig szántanom, vetnem, kapálnom, gyomlálnom, öntöznöm, aratnom, szüretelnem! Hanem élhetek vígan, mint Marci Hevesen! Egyél, igyál, pihenj, hisz megszolgáltad, megérdemled! Élj a mának, élvezd az életet!

Isten azonban azt mondta neki: – Bolond,még az éjjel visszaveszem a lelkedet. Kié lesz mindaz, amit felhalmoztál? Mit hozol akkor magaddal?

És élt bolondul – még pár órát – míg meg nem halt.

Vagy mai meseként így hangozna:

Egyszer volt,hol nem volt egy szegény ember. De olyan szegény volt, hogy alig jött ki a fizetéséből. Néha a szomszédoktól kellett kölcsönkérnie sokadikán, hogy enni adhasson három éhes gyermekének. És ez a szegény ember – képzeljétek csak – egyik héten megütötte a lottón a főnyereményt!

Ekkor így gondolkozott magában: – Mit tegyek? Még sosem láttam ennyi pénzt az életben. Majd így folytatta: – Ezt teszem: kifizetem a lakáshitelemet,eladom a lakásomat, építek helyette egy nagy palotát Újszeged legdrágább utcájában, lecserélem a roncs autómat a legújabb és legnagyobb prémiummárkára, beíratom a gyerkőcöket a legjobb alapítványi, magániskolákba, körbeutazom a világot, bankokba helyezem a pénzemet, hogy kimaxoljam betétgaranciát, meg befektetési alapokba.

Majd így örvendezett: – Most kezdődik a magas élet! Sok pénzem van évtizedekre félretéve,többé nem kell dolgoznom, felmondok a munkahelyen. Elképzelni is gyönyörűség, hogy milyen képet vág majd a főnök, de engem többé nem ugráltat! A kamatokból is elélek, mint Marci Hevesen! Pihenj, egyél, igyál, élvezd az életet!

Isten azonban azt mondta neki: – Bolond,még ez éjjel visszaveszem a lelkedet. Kié lesz mindaz, ami a bankszámláidon van? Mit hozol magaddal?

És a nagy öröm még aznap éjjel elvitte.

Mi a közös az örökségét kérő ember és a bolond gazdag között? Hogy egyik sem követett el semmiféle égbekiáltó bűnt! Mert nem bűn örökölni,nem bűn a munkánk gyümölcsét learatni. Sőt még nyerni sem bűn. De abban is közösek, hogy nem Isten szerint voltak/lettek gazdagok.