Sion

Lukács 16,19–31.

19. „Volt egy gazdag ember,aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap luxusban örvendezett.
20. Volt egy Lázár nevű koldus is,aki a gazdag kapujához volt lökve, fekélyekkel tele,
21. és azt kívánta,hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit.
22. Történt pedig,hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.
23. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét,látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt.
24. Ekkor felkiáltott: Atyám,Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban.
25. De Ábrahám így válaszolt: Fiam,jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz.
26. Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong,hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki.
27. Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek,atyám, hogy küldd el őt apám házához;
28. mert van öt testvérem,beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére.
29. Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük,és vannak prófétáik, hallgassanak azokra!
30. De az erre ezt mondta: Nem úgy,atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek.
31. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak,az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.”

A mai igehirdetést rendhagyó formába öntöttem. Inkább azt szeretném,ha elgondolkodnátok az alapigénkben található sok-sok üzeneten, s magatok találnátok meg, hogy mit jelent számotokra, mintsem hogy én mondjam meg, hogy mit üzen nektek az Úr. Ezért ma nem három kérdés lesz, hanem több. Vagy még több... Erről a példázatról sokszor azt gondoljuk,hogy a túlvilágról, a mennyről és a pokolról szól. Hogy azt tanulhatjuk meg belőle, hogy odaát nincs átjárás az egyik helyről a másikba. Való igaz, hogy ez is megjelenik Jézus tanításában, de a fő hangsúlyt ő nem ide helyezi. Gondolhatjuk azt is, hogy az egyház szociális küldetése van itt a fókuszban. Ez közelebb áll az igazsághoz, hogy Isten népének irgalmasnak, adakozónak, a szegényeket felkarolónak kell lennie. Ennek a példázatnak a csúcspontja mégis az, hogy a Szentírás elvezethet, és csakis a Szentírás vezethet el arra, hogy Istennek tetsző életet éljünk. A történet két emberről szól. Egy gazdagról és egy szegény koldusról,Lázárról. A gazdag ember az akkori körülmények között dúsgazdagnak számított. Olyan nagy háza volt, ami beillet egész palotának. A bejáratára a görög szöveg a „pülón” szót használja, ami kapucsarnokot jelent. Az ókorban ez külön, kettős toronyszerű építmény volt, ami a tulajdonképpeni templom vagy palota épületéhez vezetett. Ez a gazdag ember nem olyan volt, mint a tékozló fiú bátyja. Vele ellentétben tudta, hogy minden az övé, és örömmel élt is vele. Mindennap élvezte a fényes luxust. Nem is olyan volt, mint a tékozló fiú, mert ő nem bűnös életmódra szórta a vagyonát. De olyan sem volt, mint a hamis sáfár, aki a vagyonából igyekezett megvásárolni a későbbi életét, hogy bebiztosítsa a jövőjét. Pedig de jó lett volna, ha ez utóbbit tette volna! Nem volt semmi gondja-baja. Nem is kereste. Sőt észre sem vette. Mert Lázár gondja, nem az ő baja. A történet másik szereplője Lázár. Neve héberül Eleázár vagy Eliézer,aminek a jelentése: Isten a segítőm. Na, sokra megy a nevével, ha Isten segítségéből csak ennyire futja! Nyomorult, rongyos, hajléktalan koldus. Öltözete legfeljebb néhány rongy, ami a lábát sem fedi. Mintha a kifekélyesedett sebekbe öltözött volna ruha helyett. Nem is vették emberszámba. Mint egy koszos zsákot, odalökték a gazdag kapucsarnokának tövébe. S amíg a gazdag mindenféle földi jóval hizlalta magát, Lázár csak vágyakozott. De nem arra, hogy bárcsak ő lenne a gazdag helyében, hanem csak arra, hogy legalább azzal jóllakhasson egyszer, ami a lakomák során az asztal alá potyog. De senki észre sem vette, senki sem törődött vele. Ha emberek nem is, a kóbor kutyák annál inkább! Jöttek is csapatostul, és nyalogatták a védekezésre képtelen ember sebeit. Aztán eljött a nap,hogy mindketten meghaltak. A gazdagon nagy pompával temették, díszes kriptába helyezték örök nyugovóra, életéhez és vagyonához méltó végtisztességet kapott. Szegény Lázárról nem mondja Lukács, hogy eltemették volna. Legjobb esetben is elkaparták, mint egy kutyát, a jeltelen sír méltó az észrevehetetlen életéhez. De a történet nem ér itt véget. Mert nem a halálé, nem a síré az utolsó szó! Nem olvasunk semmit arról,hogy milyen volt e két embernek a vallási élete. Mint ahogy általában erről nem szólnak a történetek. Erről hallgatni szokás, mert a vallás, a hit magánügy. De Jézus ha nem is beszélt a titkos hitükről vagy hitetlenségükről, szólt a halál utáni létükről. A koldust angyalok vitték a mennybe, a gazdag pedig a pokolban találta magát. Itt a gazdag már észrevette Lázárt,akit korábban meg sem látott. Kiáltozott is rendesen vagyis inkább rettenetesen, hogy küldje el Ábrahám Lázárt, hogy enyhítse elviselhetetlen kínjait. – Fiam! – válaszolta kedvesen Ábrahám. – Neked voltak javaid az életedben. Mit kezdtél a vagyonoddal? Enyhítetted mások szenvedéseit? Adtál alamizsnát? Egyáltalán észrevetted,hogy ami a tiéd, azt Isten azért bízta rád, hogy jó sáfár módjára (vagy hamis sáfár módjára?) szolgálj vele? Sajnos, itt már nincs átjárás, magadra maradsz a kínjaiddal, mint ahogy annak idején te is magára hagytad Lázárt az ő kínjaival. – Ha már a pokolba nem jöhet Lázár a mennyből – szólt újra a gazdag,– akkor legalább a földre küldd vissza őt, hogy a testvéreim lelkére beszéljen, hogy ők is ide ne kerüljenek erre a rettenetes helyre! A gazdagban kicsit későn ébredt a felelősségérzet,a mentő szeretet. De még ebben is önző, mert csak a testvéreire gondol. S bár nem mondja ki, de érezni lehet a kéréséből, hogy a gazdag igazságtalannak tartja, hogy a gyötrelem helyre került. Neki ezt senki nem mondta, őt nem figyelmeztették. Ő nem is tehet az egészről. És különben is, mindenki úgy él, ahogy ő élt, senki nem törődik a másikkal, csak magával. Valami rendkívüli csoda – egy igaz ember feltámadása – csak felrázná a testvéreit, hogy ne vesszenek el! Lukács már tudta,a gazdag – ha ugyan valós emberről formálta Jézus a példázatot – még nem tudhatta, hogy egy igaz ember, nem is sokkal később, valóban feltámadt a halálból. Mi is tudhatunk már arról, hogy Urunk, aki az olyan önző, kicsinyes, érzéketlen, pökhendi emberekért halt meg, mint a gazdag, és mint amilyenek mi is vagyunk, feltámadt a halálból. Legyőzte a halált, s általa mi is legyőzhetjük saját „gazdag természetünket.” Erre tanít Mózes, a próféták, és már az Újszövetség is.