Lk 14,15-23

¹⁵ Az egyik vendég ennek hallatára így szólt hozzá: »Boldog,aki asztalhoz ülhet az Isten országában!« ¹⁶ Ő pedig ezt válaszolta: »Egy ember nagy vendégséget rendezett és sokakat meghívott. ¹⁷ A vacsora órájában elküldte szolgáját,hogy szóljon a meghívottaknak: ‘Jöjjetek, mert már minden el van készítve!’ ¹⁸ De azok közül sorra mindegyik kezdte magát kimenteni. Az első azt mondta neki: ‘Földet vettem,el kell mennem megnézni; kérlek, ments ki engem!’ ¹⁹ A másik meg azt mondta: ‘Öt pár ökröt vettem,megyek kipróbálni őket; kérlek, ments ki engem!’ ²⁰ Egy másik azt mondta: ‘Most nősültem,azért nem mehetek!’ ²¹ Amikor a szolga visszatért,jelentette mindezt urának. Erre a házigazda megharagudott, és ezt mondta szolgájának: ‘Menj ki gyorsan a város tereire és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat!’ ²² A szolga jelentette: ‘Uram! Megtörtént,amit parancsoltál, de még mindig van hely.’ ²³ Akkor az Úr ezt mondta a szolgájának: ‘Menj ki az utakra és a sövényekhez! Kényszerítsd bejönni az embereket,hogy megteljék a házam.’ ²⁴ Mondom azonban nektek,hogy azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli meg a lakomámat.

Bár a cím első látásra komolytalannak tűnik,nem annak szántam. Csabi tanításának végére szeretnék ezzel egy pillanatra visszatérni; a szegények felé való szolgálathoz, az ételkupon-életkupon kezdeményezéshez, amit én is támogatok, szívemből szólt. Köszönöm Csabi!

Ez a mai igerész is kapcsolódik ehhez gondolathoz,a meghívásról, a meghívásunkról szól. Sokszor hallom mostanában azt a kifejezést, hogy életbevágóan fontos. A üdvösségre szóló meghívásunk életbevágóan fontos része a kereszténységünknek, a tanítványságunknak. A meghívottságunk lényege, hogy Isten gyermekeként szeret bennünket, ezért elküldte az Ő Fiát, aki megváltott bennünket és így üdvösségünk van, miénk a meghívása a Vele együtt való örök életre.

Isten számára nagyon fontos a meghívásunk. Ünnepi lakomát annak a tiszteletére rendeznek,akit igazán várnak, aki igazán számít a meghívónak, akinek örömet akarnak szerezni, egyszóval akit nagy becsben tartanak. Ildivel ezen a pénteken találkoztunk először a mellettünk egy-két házzal működő tehenészet és tejbolt tulajdonosaival. Ildi mosolyogva mesélte szombat reggel, hogy amikor a 2 literes palackot töltötte az egyik tulaj, Ildikó tejjel, azt percekig, lassan tette, hogy csurig legyen tejjel a palack. Annyira jól esett ezt hallani, tudtam, hogy jó szívvel, szeretettel adta Ildikó a friss tejet.

Isten szívéről ezt mondja a 23. zsoltárban az ige:

„Asztalt terítettél számomra,azok előtt, akik szorongatnak engem, olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted.” (Zsolt 23,5)

Pál apostol pedig így szól Isten szívéről:

„De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal,aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8, 37-39)

Ilyen a mi szerető Istenünk szíve. Ennyire fontosnak tartja a mi meghívásunkat az üdvösségre. Ennyire vágyik arra,hogy tudjuk, meghívottak vagyunk.

Mi is így tekintünk az üdvösségre való meghívásunkra? Elfogadtuk,vagy most elfogadjuk ezt a meghívást az üdvösségre? Éljük ezt, életünk minden napját ez a meghívottság és az ebből fakadó öröm határozza meg?

Egy netes oldalon olvastam egy cikket,ami 9 pontról szólt, annak a 9 pontjáról, mi nem a kereszténység. Az első pontban az állt: nincs megváltott jegy a mennybe, azaz nem lehet miénk az üdvösség csak a templomba, gyülekezetbe járással. Nem lehet miénk, csak ha igent mondunk Isten meghívására és aszerint is élünk.

Isten üdvösséget adott nekünk,ami ajándék, nem érdemeltük ki, nem a mi tetteink jutalma. Ha ajándék, úgy akkor lesz a miénk, amikor elfogadjuk. De ehhez találkoznunk kell az ajándékozóval is.

Ez az igerész viszont még valamit mond el nekünk Isten szívéről,az Ő irántunk való szeretetéről. Isten arra is meghív bennünket, hogy legyünk mi az Ő segítsége, ahogy az igerész házigazdája segítsége a szolgája volt. Mindannyiunkat meghívott arra a szolgálatra, hogy legyünk az örömhír hirdetői. Azé a házigazdáé, akiről azt mondja az ige: „a vacsora órájában elküldte szolgáját, hogy szóljon a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden el van készítve!”

Az igerész szerint a szolgának egy feladata van,hogy elmenjen a meghívottakhoz és átadja a meghívást. Nem az ő feladata, hogy minden másról is gondoskodjon, és nem is az ő felelőssége. Az üdvösséget, a megváltást Isten már megszerezte, mindent elvégzett, ami ehhez kellett, nekünk annyi a feladatunk, az a szolgálatunk, hogy „kézbesítsük a meghívót”, azaz hogy hirdessük az örömhírt, hogy tanúságot tegyünk Istenünk szeretetéről.

Az ige arról is szól,nem hagyhatjuk, hogy eltántorítson a meghívó kézbesítése közben az, ha elutasítással találkozunk. Jézusnak is sokszor volt elutasításban része miközben gyógyított, tanított, kiűzte a tisztátalan lelkeket, megvendégelt és jól lakatott ezreket. A mi Urunk figyelmeztet is bennünket, amikor az igében azt mondja: „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd.” (Jn 15,20)

Mit jelent hűségesnek lenni Isten meghívásához? Abban biztos vagyok,hogy Isten hűséges hozzám, hozzánk. A mi hűségünk abban áll, hogy megyünk és hirdetjük a meghívást. Figyelnünk kell arra is persze, hogy ne felejtsük el az üzenetet, amit át kell adnunk. Bár a saját szavainkkal mondjuk el, mégsem mi találjuk ki, ne is módosítsunk azon a saját szánk íze szerint. A szolga sem próbálta átfogalmazni a kapott meghívó üzenetet akkor, amikor az első meghívott azzal utasította el, hogy földet vett és el kell mennie megnézni. Ment tovább. Nem tudunk mi sem mindenkit meggyőzni Isten szeretetéről, sőt igazából senkit sem tudunk meggyőzni, ezt a Szentlélek teszi. Nem ez a feladatunk, ahogy ezt Isten ebben az igerészben is megerősíti.

Isten szívéről szólva pedig még tovább vezet ez az igerész bennünket. A házigazda nem válogat abban,kiket hív meg az ünnepi lakomára („Menj ki gyorsan a város tereire és utcáira és hozd ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat…”). Meghívása szólt a tehetősebbekhez is, bár ők aztán kimentették magukat nála és nem fogadták el a meghívót. Istent sem akadályozza meg semmi, hogy ne ossza szét minden szeretetét ma is. A meghívó, az üzenet, aminek a hirdetésére Isten meghívott bennünket, az Ő tékozlóan adott szeretetéről szól, arról a Jézusról, aki értem, Érted mindenét eltékozolta. Dicsőség Neki!