A Szárdiszi gyülekezet
Jelenések 3, 1-6
Szárdisz az ókorban pompás város volt, ma egy romhalmaz. 500 m magas fennsíkra épült. Kelet és nyugat találkozott itt. Itt vertek először arany és ezüst érméket. Pál apostol hozta ide az evangéliumot. Jézus szeme látta az akkori szárdiszi gyülekezetet is. Látta, hogy az a neved, hogy élsz. Jó ezt hallani. De jött a következő tagmondat, hogy halott vagy. Mind kevés, amit tettünk? Jézus jól lát mindent. Nekünk is szembe kell néznünk ezzel a kérdéssel. Nem lehetünk elbizakodottak! A gyülekezet halottá vált, kihűlt a kezdeti tűz. Minden a pusztulás felé halad. Aki megsszületik, a halál felé halad. Igyekszünk az élet felé hajlítani az életünket. A gyülekezet a halál felé halad? Mi jellemző ránk? Istennel élni jó. Számunkra Isten valóság. Vár, hogy találkozzunk Vele. Világítsunk! A halott gyülekezet olyan, mint a Holt-tenger, minden kietlen és sivár körülötte. Aki él, átfolyik rajta az élő víz. Az élő gyülekezet azért él, mert Isten él benne. Élnek a tagjai. Hatással vagyunk egymásra. Isten nem mondott le a szárdiszi gyülekezetről sem, akkor sem, amikor halottnak látta őket. Jézusnak sokba került, hogy megváltott. Tudsz-e küzdeni a haló-félben levőkért? Ne legyünk restek!