A Tékozló Fiú
Lukács 15:11-32 A tékozló fiú
Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám,add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.
A tékozló fiú példázatában benne van az evangélium lényege. Az örömhír az,hogy Isten a megtérő bűnöst magához fogadja akkor is, ha egyáltalán nem ezt érdemelné. A példázat szerint a fiatalabb fiú kikérte az örökségét az Atyától. Az örökséget a szülők halála után szokták megkapni a gyermekek. Nem szokták már akkor elkérni, amikor még él a szülő. A tékozló fiú bántó kérésében benne volt, hogy nem tudta kivárni, hogy az apja meghaljon, neki kellett az örökség, most rögtön. A példázat béli Atya bizonyára nem örült az ifjabbik fiú kérése hallatán. Nyilván a szíve szakadt meg, de nem marasztalta a fiát, és nem próbálta lebeszélni az elhatározásáról, hanem odaadta neki a vagyon rá eső részét és elengedte. Nem marasztalta, hanem engedte, hogy maga jöjjön rá, hogy hol a jobb, otthon az atyai házban, vagy pedig az idegenben? A kisebb fiú nem indult el rögtön, csak néhány nap múlva, összeszedte mindenét és elindult. Az ifjabbik fiú mindent összeszedett, amit fontosnak tartott, amiről azt gondolta, hogy az övé, és elment, de közben elvesztetté lett. Meghozta a döntést, és elköltözött az idegenbe otthonról. Lehet, hogy elege lett az atyai ház kötöttségeiből, nem érezte már jól magát otthon, hanem szabadságra vágyott. A távoli vidéken azonban eltékozolta mindenét, amije volt. Mert az Atyától távol csak tékozolni lehet! A tartalékok hamar elfogytak, és nem maradt már semmije. Otthon gazdag volt, de távol az Atyától elszegényedett. Otthon fiú volt, az idegenben pedig senki. Az atyai háznál bőség van, az atyai háztól távol pedig szükség. Amíg volt pénze, addig voltak cimborái, de mikor a pénz elfogyott, akkor teljesen magára maradt. Nem úgy sikerült a nagy szabadság, mint ahogy várta és remélte. A lehető legrosszabbkor jött az éhség is. Éppen akkor, amikor elfogyott minden pénze, amikor teljesen nincstelenné lett. Éppen jókor jött azonban az éhség ahhoz, hogy felébressze, hiszen kezdett szükséget látni. A gyomor-korgás közben jutott eszébe, hogy az Atya házában még a béreseknek is jut kenyér. Rájöhetett volna erre korábban is. Akár még otthon is. De amíg otthon volt, addig csak a korlátokat látta, és nem vette észre a bőséget. Te látod-e az Atya házában a bőséget, a kincseket, vagy csak azt látod, hogy mennyi mindent nem tehetsz meg, amit mások megtehetnek? Felvetődhet a kérdés, miért költött el mindent ez a tékozló fiú? Miért nem tartalékolt legalább valami keveset a nehezebb időkre? Miért nem hagyta abba a költekezést még akkor, amikor volt még pénze. Azért, mert nem tudta abbahagyni. Aki elindul a bűn lejtőjén, az nem akkor áll meg, amikor akar. A lejtőn lefele haladva nem könnyű megállni. A lejtőn csak egyre lejjebb lehet jutni. A bűn lejtőjén csak Jézus keresztje állíthat meg minket. A tékozló fiú is nagyon mélyre süllyedt, eljutott egészen a disznók vályújáig. Otthon fiú maradhatott volna, és később örökös, az atyai háztól távol azonban kénytelen lett elszegődni szolgának. Ehhez fel kellett adnia még az emberi méltóságát is. Szabadságra vágyott, de végül szolgává lett. Ha életben akart maradni az idegenben, el kellett szegődnie szolgának. Ráadásul a zsidók számára tisztátalan állatokat, a disznókat kellett legeltetnie kanászként. Annyira mélyre süllyedt, hogy a disznók moslékjával kívánta megtölteni a gyomrát, azonban még abból sem kapott. Az éhhalál szélére jutott. Eljött otthonról, mert élni szeretett volna, de az idegenben majdnem az életével fizetett a túlzott magabiztosságáért. Eljött otthonról, mert „valaki” akart lenni, és végül „senki” lett. Pedig otthon kenyérrel is jóllakhatott volna ingyen, ha otthon marad. Itt a távolban pedig senki sem törődött vele, senkinek nem volt fontos. Itt még a disznóknak is jobb soruk volt, mint neki, hiszen azoknak legalább moslékot adtak, neki azonban még azt sem. De ő még a disznó-vályú mellett is az Atya fia maradt. Még ott is az Atya gyermeke volt. Az Atya nem küldött ugyan érte szekeret, hogy hazavigye, de Ő volt az, aki hazavárta elveszett fiát. Az Atya még az éhséget is fel tudta használni, ha a fia csak ezen a nyelven értett. A disznó-vályú mellett a fiú végül magába szállt, és eszébe jutott az Atyja. Meglátta azt is, hogy hova jutott. Megláttad-e már, hogy hova jutottál Jézus nélkül? És megláttad-e Jézust, aki annyira szeretett Téged, hogy az életét adta érted. A tékozló fiú felkelt és elindult hazafele. Nem kellett volna neki ennyire mélyre süllyedni. Már hamarabb is elindulhatott volna. Nem elég csupán elhatározni, hogy majd valamikor hazamegyek. El is kell indulni, most azonnal, halogatás nélkül. Nem elég csak eldönteni, hogy haza kellene menni, hanem meg is kell tenni a haza vezető úton azt az első lépést, amit lehet, hogy nem könnyű megtenni, de megéri. Fordíts hátat a múltnak, és indulj el most! Az Isten országának kapuja előtted is nyitva van. Nyitva volt a kapu a tékozló fiú előtt is akkor is, amikor elment, és akkor is, amikor visszajött. Az Atya már messziről meglátta a hazatérő fiát. Valószínűleg napjában többször is kiment szétnézni, hogy nem jön-e már? Az Atya várta már régen, hogy hazajöjjön. Amikor végre meglátta, megszánta, elébe futott, nyakába borult és megcsókolta. A tékozló fiú összetörte az Atya szívét, de az Atya, amikor meglátta őt, megölelte. Megbocsátott neki. Az Atya tékozló módon a fiára pazarolta szeretetét és bizalmát. A fiú azt mondta az Atyjának: „Atyám, vétkeztem és nem vagyok méltó”. Ez az újjászületés lényege. Ki kell mondani, hogy „Atyám”, és azzal kell folytatni, hogy „vétkeztem és nem vagyok méltó”. Nem elég csak annyit mondani, hogy Atyám. Ezt akár úgy is lehetne folytatni, hogy „add ki a vagyonból a rám eső részt”. Azt is ki kell mondani, hogy „vétkeztem és nem vagyok méltó”. Én vétkeztem, nem a körülmények a hibásak, és nem is a barátaim, vagy valaki más, hanem én egyedül. A tékozló fiú azt kérte az Atyától, hogy mivel ő nem méltó arra, hogy fiúnak nevezzék, had legyen béres. De az Atya a fiú minden várakozását felülmúlta. Fiaként fogadta őt vissza, mivel kimondta, hogy „Atyám, vétkeztem, és nem vagyok méltó”. Mivel meg tudta magát alázni, ezért felemeltetett. A fiú döntése volt, hogy hazamegy, neki csak ennyit kellett tennie. Otthon, mindent ajándékba kapott. Ajándékba kapta a legszebb ruhát, a gyűrűt, a sarut, és a lakomát is a hízott borjúból. Megkaptad-e már a legszebb ruhát, az üdvösség ruháját? Az Atya fiúként fogadta őt vissza. A kicsikart örökségét elherdálta ugyan, de újra, mint fiú lehetett otthon. Az idősebbik fiú nem ment ugyan el, de mégsem volt közelebb az Atyához, mint az, aki elment. Valószínűleg jóravaló, dolgos, rendes ember lehetett, azonban tele volt elégedetlenséggel. Amikor a mezőről hazaért, és hallotta a zenét, ahelyett, hogy befutott volna, egy szolgától tudakolta meg a vigasság okát. Megsértődött. Az idősebb fiú is elveszett volt. Nem úgy, mint a kisebb, de mégis elveszett volt, mert nem tudott örülni annak, hogy az elveszett öccse megkerült, hogy aki meghalt, feltámadt. Nem tudott együtt örülni az Atyával. Jónak és igaznak gondolta magát, de nem tudta mi a kegyelem és a megbocsátás. Képtelen volt elfelejteni az öccse múltbeli bűneit. Az Atya megbocsátott tékozló fiának, de ő nem tudott megbocsátani az öccsének. Te meg tudsz-e bocsátani? Vagy újból és újból felhánytorgatod a régi sérelmeket? Az Atya visszakapta az elveszett fiát, azt azonban, aki mindig vele volt elvesztette. Mi is mindannyian elveszettek lennénk Isten feltétel nélküli szeretete nélkül, aki minket is annyira szeretett, hogy az egyszülött Fiát odaadta értünk! Ragadjuk hát meg Isten felénk kinyújtott karját! Ragadjuk meg a kegyelmet, amit Jézus kínál nekünk!
Keredesek
- Látod-e a kincseket az Atya házában?
- Megkaptad-e már ajándékul az üdvösség ruháját?
- Meg tudod-e bocsátani mindazt,amit ellened elkövettek?